Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1962-05-31

| ' xíg gtjtísg I > - 1-8 -| Erős et: A szövetségi polibikának egy másik oluala az, , I f ogy ria :yon kevés párttá® un aki szakmailag kellően képezi magát? lényegesen nehezebb párt­tagot beiskolázni, mint pártonkivülit. A sokrétű társadalmi munkára hivatkoznak. Azért arra kell törekednünk, hogy a személyzeti és munkaügyi posztra párttagokat is tegyünk. Felvetődött az a kérdés, hogyha valakinek olyan nagyon jó a , ffa munkája és az emberekhez való viszonya, akkor miért nem lépett be a pártba? Előfordult olyan eset is, hogy tag-felvételre ajánlottak munkás­­származású egyetemet végzett fiadsa± dolgozót a pártvozotőséggel nagy vita volt, mert /// kijelentették, hogy nem veszik fel, mert 1956- elött párttag volt és ezáltal nagyobb mércét szabtak neki, mint a pártonkivülieknek. A veze- i tőség egyrésze ajánlta, a másik ellene folt a felvételnek. Van a szövetségi politikának olyan /Y # oldala is, amit a párttagok nem értenek meg. Ebben van egy sor szektás nézet, de adódik abból is, hogy nem tanulmányozták kellőképpen a XXII.kongresszus anyagát, stb. Nem szabad megelé ednunk azzal, hogy minden nagyon jól megy. A pártonkivüliek már érzik, hogy ez a politika őszinte, itt inkább a párttago­kat kellene megnövelni. Ságiné et-nő: Fel-merül a kérdés, hogy mit tettünk eddig annak érdekében, hogy a pártvezetőségek, a párttagok | . , megértsék és egyértelműen ér ,el nézzék a szövet­ségi politikát. Azt hiszen nem túl sokat. Sokan csak a munkás-paraszt szövetséget értik ez alatt, leszűkítik a kérdést. SgyeEűkKrdáxskkxKxxifxjss ysKxxxkKixxkjÉkxsgystxnsmxsrtxxxkKtx Egyes kérdé­­^ síékben pl. nem juttatják kifejezésre egyet nem t , értésüket, azt-mondják, hogy "miért mondják rám, hogy szektás vagyok," tehát kiérz dik belőle, hogy hogy ez a hallgatás nem jelent egyetértést. Egy bizonyos sértődöttség is tapasztalható, pl. azt mondják, hogy " a párttagokat semmibe sem veszik". El kellene oszlatni azokat a téves néze­­| tekét hogy 'ez " a párt uj szövetségi politkája" 7 ! és máj lesz megint egy ujabb. Sokan itt tévedésben | vannak. v Papp et: Sokan még ma is abb ól a téves szemléletből indul­nak ki, hogy pl. 1956-elött ha valakit ki kellett nevezni gyáregység- vezetőnek, akkor előbb taggyű­lésen lel kellett gyorsan venni tagjelöltnek; mert funkcióba csak párttagot lehetett beállítani. Ma is előfordul.még az, hogy ha valakit ki kell nevez- i | ni valamilyen posztra, akkor az illető felveti, hogy "nagy baj van, mert én nem vagyok párttag." Tehát a múlt hibáitól nem tudnak szabadulni még ma sem. Előfordult olyan eset is, hogy pl, az egyik vezetőnek minősíteni kellett az egyik párt­tag beosztottját, akkor megkérdez Le, hogy "minősít­hetek-e én, hiszen nem vagyok párttag." Ugyanakkor . ; a beosztott azzal jött, hogy "engem, a párttagot, nyun/f hogy minősíthet egy pártonkivüli?" , |______________________________________________________________________/f___________________________________________________J . A ■ ■■■ *i !> r — ------­­|-------------------------------------------------- I----­­'

Next

/
Thumbnails
Contents