Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1962-05-31

> előtt ismert, együtt harcolunk a proletárdiktatúra .rósijóséért, mégis hallatszanak olya -. hangok, hogy liberális ez a vezetés ós adminisztratív rendszabályokat igényelnek. Az 1956-előtti vezetés az összes adminisztratív intézkedéseivel együtt nem tudott olyan hatásosan fellépni az ellenséggel szemben, mint a mai. Az adminisztratív, keményebb politikát követelők ///// felé azt mondhatnánk; nincs ma olyan helyzet, hogy erőszakkal oldjunk meg kérdéseket, de ha kell, nem félszeg azt megtenni a vezetés. Azoknak, akik azt tartják, hogy ez a vezetés liberális, 1-2 dolgot mondjunk: liberális volt-e a vezetés az ellenforradalom után, az elle.nf orra-;almárokkal szemben, 1958-ban i Léit el 1919-es volt csendőröket, 1960-ban a papi összeesküvés leleplezésekor, vagy ^ pl. liberális-e az a vezetés, aki úgy őrködik Mlnöszenthy felett, (ff hogy az amerikaiak nem tudják kicsempészni az országból. Nem lépett-e fel azok.ellen- funkcióra való tekintet nélkül - akik morálisan ártottak. De ezzel együtt a párt nem hajlandó ál keménységet alkalmazni csak azért, mert egyesek ezt kérik. Megteremtettük az uj szocialista büntető törvényeket, ami nm ad lehetőséget arra, hogy érzelmek és feltevések, hanem a konkrét tények alapján lépjünk fel a szocia­lizmus ellenségeivel szemben. Szabad-e, hogy a kommunistákban bizonytalankodás legyen ebben a kérdésben és a párt ezirányu tevékenységét úgy fogják fel, hogy ez a hacakóm gyengítését célozza. ////////////// t Alapkérdés ezeket a kételyeket eloszlatni és az egész párttagságra támaszkodva végrehajtani a szövetségi politikát. A párt vezető szerepe a párt tekintélye, az eddigiekből világosan érzékelhető, hogy nem a párt korlátlan jogain alapul, hanem a munkás osztály bizalmán; azon, hogy a munkás osztály és azon túl a tömegek -hogyan támogatják a pártot. A pártvezetés legfőbb sajátos­sága, hogy mindig és minden az egész munkás osztály érdekeiért történik. A párt vezető szerepéhez csak egy ut vezet, meggyőzni a tömegeket arról, hogy a párt helyesen fejezi ki és védelmezi érdekeiket. Vezetni annyit jelent, mint a társadalom törvényszerű­ségeinek feltárása alapján meghatározni a politikai vonalat és ezt elfogadtatni a tömegekkel. A pártvezetés fő módszere a meggyőzés, az erők összefogása és egyirányba terelése a pol.vonal végrehajtására.! A proletárdiktatúra egész mechanizmusa- ezt van hivatva megvalósítani, de ezen belül az állam egésze mellett a legjelentősebb szerep,párt­­szervezeteinkre hárul. A pártszervezeteknek kell a pártból kisugárzó eszmei kérdéseket felfogni ás elsőfokon továbbítani a tömegek felé. II " A , ■ 1 --------------——------------------— ' - — ■ — —11 1111 • É rt '' ■-4-

Next

/
Thumbnails
Contents