Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1960

2./ A teljesítménybérben dolgozók állományi száma 359 fő Időbérben dolgozók száma I94 *» A vállalat időbóres létszáma az elmúlt évekhez viszonyítva eb­ben az évben 9 fő emelkedést mutat. Ez a létszámemelkedés, mely a teljesítménybéres létszám növekedéséhez képest soknak mondha­tó, mégis a vállalat megítélése szerint indokolt, ha figyelembe vesszük, hogy a vállalathoz nagyteljesítményű és nagyértókü szerszámgépek érkeztek be, ezek karbantartására a T.M.K. létszám növelése vált szükségessé. Ezen túlmenően pedig a havonta le­gyártandó motorok száma az elmúlt évhez képest, havi 2-5ooo-el növekedett, ami a kiszolgálj személyzet növelését is szükségessé tett©• Az Időbóres létszámcsökkentés lehetőségére a felmérés most von folyamatban, de a vállalat szerint pozitív eredmény csak kis­mértékben vérható. 3«/ A vállalatnál a munkaidő kihasználás az elmúlt évekhez vi­szonyítva lényegesen javult. A későnjövők száma csökkent, a munkafegyelmet lazító dolgozók részben agitáció következtében változtattak magatartásukon, részben pedig elhagyták a vállala­tot. A munka kezdése a műhelyekben általában pontosan, igen sok területen még a munkaidő előtt történik. A napi 8 órából ter­­^ síelésre fordított időre vonatkozóan a vállalatnál méréseket nem végeznek, ennek következtében kielégítő adatokat nem kaphattunk. 4./ Írre a pontra vonatkozóan a 2./ pontban lényegében a választ megadtuk, mivel az említett indokok alapján a vállalat szerint a közvetlenül nem termelők száma csak igen kismértékben lesz osök­­’ kenthető• 5*/ A vállalatnál az állásidőket nem vezetik, igy erre vonatko­zóan adatokat nem kaptunk. Túlóra felhasználás 1960.1.félévben az elmúlt év azonos idősza­kához viszonyítva csökkent. 1939* I* félévben I0.7S9 óra, 1960. I I. félévben I0.016 óra. /a fcWftfv, #$&&(} i I ^

Next

/
Thumbnails
Contents