Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1960
f» 2./ Az 5 éves technológiai fejlesztési tervjavaslatot a minisztérium által kiadott irányelvek alapján készítették el. Kiindulási alapul a inult évi bázist, tehát az 1959-os állapotot vették figyelembe. Tervezésnél irányelv volt, hogy a szűk hely korlátozta lehetőségeiket az adott körülmények között maximálisan kihasználják és maximális termelés, 111. termelékenységnövekedést érjenek el. Itt alapul használták fel az Erősáramú Berendezési Igazgatóság üzemrazdaaági osztálya által megadott irányszámokat, mely szerint a vállalattól 1965-ig a jelenlegi 88 millió forintos termeléssel szemben 130-14.0 millió forintos évi termelést várnak. 3*/ Utalva az 1./ pontban említett gyártmány összetétel válto- 1 zásra közöljük, hogy változatlan gyártményösszetételt véve ala~ | pul a termelés növekedésnek mintegy 80-90 %-a termelékenység | emelésből adódik, A termelékenységet mintegy 40 %-ban a meglévő *’ termelőhelyek korszerűsítésével, 16 %-ban uj termelő helyek beállításával kívánják növelni, vagyis a termelékenység emelkedésnek több mint felét a technológia fejlesztéséből kívánják megvalósítani. Az elmúlt kb. 2 év alatt a Villamos Kismotorgyár gyártási profilja nagysorozatú, nagy anyagigényes, indukciós motorokról fc kis- és középeOtfozatu univerzális motorok felé tolódott el. Ez . ^ a folyamat a II. 5 éves terv időszakában tovább folytatódik, melynek eredményeképen a vállalat által gyártott gépek munkaigény essége megnövekszik. így bekövetkezett náluk az a furcsa helyzet, hogy a második 5 éves terv időszaka alatt a termelékenységük csak kb. 12 %-kal fog növekedni. Az elvégzett számi* f tások azonban azt mutatják, hogy változatlan gyértmányösszetétel esetén ez a termelékenység növekedés kb. 50-60 56-os lenne. A várható 12 %-os effektiv termelékenységemelkedésből kb. 5 J&*ot hoz a munkaverseny mozgalom és az ebből fakadóan elavuló normáknak a korszerűsítése. 4./ A technológiai fejlesztés tervezésénél mérlegelték, hogy az I Iparigazgatóság által kötelezően előirt néhány szempontot /pl. célgépesités/ miképen tudják a várható termelési feladataik [ ./. ■