Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1958-04-10

-jTte - ■ —-------—— ~—7^"—^ : tt—1—” ■—--r— > - . ' ®7-MSZMP, II,kor. Pártbizottság V.B. J e_Jl. e n t é s a kerületi tanács pártirányitásáról és a tanács tömegkapcsolatáról. A Politikai Bizottság a tanácsokkal kapcsolatban 1957. julius hó 9-án és 1957c szeptember hó 3TMán hozott határozatokat egyrészt a .tanácsok párt­irány itásáról; másrészt a tanácsok igazgatási, -- gazdasági hatáskörének rendezésével kapcsolatosan, Az utóbbi párthatározat felhívja a Kormányt, hogy az Állami élet demokratizálása, a tanács és a tömegek kapcsolatának megszilárdítása érdekébon tegye meg a szükséges intézkedéseket. A cél az, hogy a tanács önállósága és felelőssége tovább növekedjék, ugyanakkor az állami központi ellenőrző irányítás erősödjék, a bürokrácia csökkenjen, A párthatározat alapján a Kormány illetékes szervei dolgoznak és fokoza­tosan halad előre a párthatározat végrehajtása. yuAz előző párthatározat megállapítja, hogy a tanácsok eddigi működésük so­rén alapjában véve megállték a helyüket és hibáik ellenére is pozitív szerepet töltöttek be államunk fejlődésében,, Az ellenforradalom leverését követően nyomban megkezdték működésűket, alapjában véve helyesen hajtot­ták végre a Munkás-Paraszt Kormány határozatait és oldották meg az ,előt­tünk álló feladataikat. Ugyancsak megállapítja a párthatározat, hogy a pártszervek politikailag helyesen irányították, segítették a tanácsokat az elmúlt időben. Segítették a tanácsokat jól felkészült, vezetőképes ■ káderekkel erősítették és segítették eltávolítani az ott lévő ellenforra­dalmi elemeket. Azt is megállapítja viszont a párthatározat, hogy amel­lett, hogy a Párt és tanácsszervek között általában megfelelő pértszerü viszony alakult ki, a Politikai Bizottság megállapítja, hogy a tanácsok pártirányításában áz MDF-ben kialakult helytelen és bürokratikus módsze­reket még nem mindenütt és nem teljes mértékben sikerült felszámolni. A pártszervek Pártbizottság és VB., a pártpolitikai-munka eszközeivel érik ^el, hogy a tanácsokban érvényre jusson a Párt politikája és elsősorban a tanácsokban dolgozó kommunistákon keresztül valósítsák meg azt. Kötelező érvényű határozatokat a tanácsok választott szerveiben és apparátusában lévő párttagokra, a tanácsban létrehozott kommunista pártcsoportra és a tanácsban működő pártszervezetre hoznak, annak érdekében, hogy a taná­csokban működő kommunisták helyes eszközökkel harcoljanak a párthatáro­zatok végrehajtáséért, a tanácsok előtt álló feladatok megoldásáért. Az , itt dolgozó kommunisták feladata, hogy a választott és a tanácsi appará­tus pártonkivüli tagjait meggyőzéssel elsősorban példamutatásukkal, poli­­.;v:.i nevelő munkájával nyerjék meg a Párt politikájának. E két határozat szellemében vizsgáljuk meg a tanács állanhatalmi munkáját és tpmegkopcsulatánek helyzetéi;* * * Kerületi PVB „ irány. ító murik áj ár ól 9 A tanács felé, a tanácsban lévő kommunisták felé a kerületi PVB. irányitó [ munkája elvi alapon álló. megfelelően kialakult elvtársi kapcsolatokon nyugszik* Az a körülmény, hogy a PVB, első titkára tanácsi VB. tag, valo­­l mint a tanácsi VB. elnök e kerületi PVB0 tagja, lehetőséget nyújt, hogy a Párt politikája érvényre jusson a tanács munkájában, A PVB. osztályve­zetői és munkatársai a tanácsi szakmai osztályvezetőkkel kiépített kap­csolatokkal birnak és az aktuális mindennapi munkakapcsolatuk kielégítően működnek. Ma már nem beszélhetünk kerületi viszonylatban olyan hibáról, amely a múltban sajnos gyakran előfordult, hogy a tanács különböző munka­­területeire utasitgatósi, parancsolgatás! jelleggel birt és ezáltal a I 1 _____________________ / fe

Next

/
Thumbnails
Contents