Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1958-06-26
m sam& spTM « m / ^ munmarmi ■ ► , Tisztelt Tanács I Épülő szocialista államrendünk gazdasági tárén olárt eredményei az óimult idők alatt szemléltetően igazolták a tervgazdálkodás előnyeit, a kapitalista gazdasági rendszerrel szembon. A tervgazdálkodás adta előnyök kihasználása folytán a felszabadulásunk óta eltelt alig másfél évtized alatt országunk olyan fejlődést tudhat maga mögött, melyet a Horthy-rondszor 25 éves fennállása alatt egyetlen területen sem volt képes még csak megközelíteni sem, | . • Népgazdaságunk egászánok fejlődését és igy kerületünk fejlesztését is éves, illetve távlati tervek szabják meg. Azért, hogy a népgazdaság egészét átfogó tervek mellett kerületünk önálló - a népgazdasági terv kiegészításáro szolgáló - fejlesztéseket hajtson végre, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1958.évi 7,sz„ — törvényerejű rendeleto értelmében kerületfejlesztési tervet kell ' készíteni, A tervkészítés célja az, hogy kerületünk fejlődésének irányvonalát előre megszabjuk ás tervezett célkitűzéseinket már megvalósításuk előtt megalapozottá tegyük minden tekintetben. Célja tervkészítésünknek a fentieken túlmenően az is, hogy kerüleb tünk lakóssága feladataink megismerésén keresztül lássa a Tanács munkáját és segítse elő maga is célkitűzéseink megvalósítását. 1958. évi kerületfejlesztési tervjavaslatunkat a feladatokat elvégző szervektől függően 2 fő csoportra oszthatjuk: 1, Felsőbb állami szervek/?országos főhatóságok, Bp.Főv.Tanácsa:/ által megvalósítandó célkitűzések#. 2, Saját /:a kér. Tanács?/ hatáskörben ma gvalósitanrt> dó célkitűzések;, Mig az 1„ pontban foglalt célkitűzések megvalósításáért felsőbb állami szerveink felelősek, addig a 2* pontban foglalt célkitűzések megvalósításáért a kér. Tanács Végrehajtó Bizottsága a felelős. r Kerületi tanácsunk saját hatáskörében szabja meg? a./ Az 1958. évi lakóház-félujitási ás beruházási karotok felhasználását., b„/ az 1958* évi háztartási költségvetés hovaforditását, valam:L-V-c«/ az 1958, évi községiéjlesztási alap célkitűzéseit0 A saját hatáskörben megtervezhető feladatok általában a következők; a./ Kommunális ellátás feladatai. így pl. lakóház felújítás, útépítés, javítás,közmüvek fejlesztése, stb,, b,/ Kulturális, szociális ellátás feladatai, így pír intézmények bővítése, felujitás,stb, /? iskolák, ovodák, orvosi rendelők,kultúrotthon ok, j \ (. >