Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1957-10-12

’ '— bér tévőiről sem biztosították a konferencia határozatainak alapos feldol­gozását - megerősítették és számszerűen is szélesítették a párt elvi.politi­kája alapján kialakult pértegységet. Ugyanokkor a konferencia után a jobboldali nézeteket vallók a nyilt politikai vitáktól,.nézetek tényleges feladása nélkül visszahúzódnak,.más mezben jelentkeznek, pl. iparvpzetési, gazdaságpolitikai kérdésekben, /He­lyi ipari törvény vitája a Kip. Min-ben, lokálpatrióta törekvések a válla­lati önállóság növelésénél, az értelmiség vezető szerepéről szóló,nézetek felújításában, az értéktörvény spontán hatásának idealizálása stb./ Gondo­san leplezett módon bőven találni még a pártban az októberi események érté­kelésénél is revízionista és ellenforradalmi nézeteket, önigazolóéi törek­véseket. /1956 júniusi határozat nem ad megfelelő programot, a tömegek jo~ ^ gos elégedetlenségét,»az októberi "spontán" tömegmozgalmat a párt lebecsüli, az osztályharc burkolt tagadását a prol.diktatúrában,.az abszolút demokrá­cia burkolt követelése a,pártban és a közéletben, stb,/ Legkritikusabban ez a KSH-ban mutatkozik meg, Péter György közgazdasági nézeteivel szemben fő­képen deklaratív megállapításokat tartalmazó Ripp cikk után 0 KSH-ban a pórtt^sóg zöme Péter György védelmére kel, s kritika nélkül, egészében egyetéx’tenek a válasszal, mely visszautasítja a "megbélyegző jelzőket" a "jószóndéku útkeresőkre". Másik megjelenési formája, hogy elvi politikai viták elől kitérjenek* elvi nézeteltéréseket "személyi ellentéteknek, intrikónak" tüntetik fel, , A pártszervezeteinkben ellanyhul az elvi-politikai harc e nézetek 1 ellen. Csökken'a párttagság politikai aktivitása. A hallgatólagos egyetér­tés a felsfeini egység alatt jelentkező revízionista tendenciákkal szemben nincs megfelelő érdeklődés és harc, A kér. P.B. is csak később ismeri fel 1 ezeket, nem.tárja fel a látszólagos egység mögött meghúzódó elvi-politikai problémákat. Lanyhul az éberség, a "jó szándékú, uj utakat kereső" revizio­­\ nista nézetek és képviselőikkel szemben. h | A minisztériumi pártszervezetek, sem a K.V. megf elelő osztályaitól, j sem a kér. P,B-.-től nem kapnak színvonalas elvi-politikai segítséget.a mí­j nisztérium munkájában jelentkező revízionista nézetek elleni harchoz. A konferencia előtt, mér a fentiekkel egy időben jelentkeznek § pórt­ton belül a bürokratikus munkastílus elemei, a megelégedettség jelei. A ha- I talmi posztok megtisztítását nem kötjük össze megfelelően a politikai tömeg­munkával. Ezeket a jelenségeket konferencia előtt nem bíráltuk kellően, s * ezért a konferenciát követő kerületi pártaktivón egyik központi kérdéssé tettük a szektás elzárkózás, a bürokratikus munkamódszerek bírálatát. A / * * ) - 3 - ' 1

Next

/
Thumbnails
Contents