Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

Az egyik a fiatal pályakezdőké,- az egzisztencia alapítóké,­­a másik az időskoruaké, a nyugdíjasoké. A mi pártunk odafigyel erre a két rétegre. Lehetőségeink határán belül úgy kell intéz­kednünk, hogy az itt keletkezett szociális feszültségek ne csap­hassanak át politikai feszültségekbe. Szó volt itt az ideológiánkról, propagandáról, agitációról. 40 Az írásos anyagban is szerepel - bár részleteiben ott nem kimun­kált - a szocialista életmód kérdése. Meggyőződésem, hogy meg lehet fogalmazni egy reális, korszerű szocializmus képet. Ez nem statikus, hanem mozgó, fejlődő álla­pot, de ez ne jelentse azt, hogy nincs kapaszkodónk, hogy nem tudjuk megfogalmazni a reális, korszerű képet, s ezzel a szoci­alista életmód tartalmát is. Ez nagyon lényeges minden agitátor­nak, minden propagandistának és pedagógusnak. A tudomány,- külö­nösen a társadalom-tudomány- segítségével a kongresszuson és a kongresszust követően el kell jutnunk oda, hogy ezt a valós képet fővonalaiban megalkossuk. Azt hiszem, hogy ezek az itthon és nemzetközileg is nagyon lénye­ges és fontos dolgok az 1980-as évek második felében. Tudom azt, hogy a mi kerületi párttagságunk hozzáállásával, oda­adásával, áldozatkészségével, szakértelmével, politikai intelli­genciájával képes lesz arra, hogy a következő kongresszusunk es a partértekezlet határozatait sikerrel hajtsa végre. Mindehhez kívánok az itt lévőknek, a kerület közel 8000 párttagjának sok tt^ ' sikert, jó egészséget. ■ ' . ' v". . tt., 1 CT I ■ ► fe. ! ' ■ gHCTBi saps ; ífe -. . - > 1 . -4 V- ■ 4 4 4/ 0 0 ! ; te""te-■ ( IH t • „• i . 4. • f.

Next

/
Thumbnails
Contents