Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

■ - 69 -; Szeretném a vállalat dolgozóinak:, párttagjainak véleményét tolmácsolni azzal kapcsolatban is, hogy a gazdaságirányításban stabilitást kérünk. Nehéz előre tervezni nem egy ötéves tervet, vagy nem két évet, hanem egyetlen egy gazdasági évet is, ha a tervet három változatban kell elkészíteni: egy optimum tervet, egy siker tervet és egy kudarcra felkészülőt. Úgy gondoljuk, hogy fbrgácsoljuk erőinket, ha nem tudjuk biztosan, hogy azok a szabályozók, amelyek novemberben meghirdetésre kerültek a következő év májusban élni fognak-e. , Rendkivül nagy felelősség hárul a vállalatnál dolgozd kommunistákra, hogy ezt meg tudják magyarázni, akkor amikor mi magunk sem értjük a változtatások sűrűségének indokait. A stabilitást egyébként kifejezetten igényelnénk minden területen. Permanens átszervezések vannak a minisztériumoknál, a tanácsoknál, a pártnál és nagyon sok helyen. Ennek van hátránya, van előnye is. Hátrányai nagyon nagy mértékben érződnek olyan területeken, ahol mi dolgozunk, vagy ahova tevékenységünk kapcsolódik. Szeretném elmondani, hogy jónak tartjuk azt a szabályozó rendszert, amely mostanában jelent meg. Ugyanakkor el kell mondani, hogy egyen­lő feltételeket kívánunk a szocialista vállalatoknak és a termelő­­szövetkezeteknek a vállalati gazdasági munkaközösségekkel és magán­személyekkel. Még mindig nem azonosak a feltételek a jövedelem biz­tosítási lehetőségekben, ezért nagyon sokat várunk az egyenlő felté­telek megteremtésétől, mert csak igy lehetünk versenyképesek. A kádermunkával kapcsolatban az alapszervezet kommunistái a követke­zők tolmácsolásával bíztak meg. A párt kádermunkáján ötletszerűség I látszott országos szinten az elmult időszakban. Néha igen neves szak­emberek, jól felkészült politikusok máról-holnapra voltak kénytele­nek visszavonulni, úgy hogy sem ők nem voltak felkészítve erre, som a közvélemény nem kapott erről magyarázatot. Úgy gondolom, hogy ha mi vállalati szinten Slkészitjük a káderután­pótlási tervet, a kádernevelési tervet és megnézzük mi valósult meg, I akkor a Kongresszusnak is át kell tekinteni a párt vonatkozásában ezt a helyzetet. Bár nem minket érint, de aggódva, figyeljük azt, hogy a megyei párt­apparátus szakmai színvonala csökken. Addig, amig a pártapparátusnak az anyagi helyzetét nem rendezik, addig a negativ szelekcióra kell számítani. A mi pártunk munkásai megérdemlik azt az elismerést, ami felelősségteljes munkájukkal jár éa a Kongresszusnak ebben is állást kellene foglalni - megítélésünk szerint. f í® Ugyanakkor kérték az elvtársak, hogy mondjam meg, adjuk vissza a párt­nak a tekintélyét, teremtsük meg a pártunk tiszteletét, 8 társadalmi munka elismerését, mert ez az utóbbi időben visszaszorulóban van. Tudom, hogy ezért nagyon sokat elsősorban mi tehetünk, ugyanakkor azt várjuk, hogy a központi szervek ebben is foglaljanak állást, ezt1* vár­juk a Kongresszustól, mint a legmagasabb pártfórumtól. Azt kérik a kommunisták a MüSZI-ben, hogy ezek a javaslatok kerüljenek i be a kerületi Pártértekezlet javaslatába és állásfoglalásába. Az állás­foglalás tervezettel és a határozati javaslattal a magam részéről egyet­értek, elfogadásra javaslom és további eredményes munkát kívánok a küldöttértekezletnek. —7 // / po ■■ " : " ' ' " ■■■■ 1 : ' ■ ■■■■■■ ■■■' ~ ~ ® ^ , lf H ' -*^^1 ■--------— | r-*---------------------------------------'

Next

/
Thumbnails
Contents