Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

—— \ £ II11 \ ff m 10 H®| g! 11- 65 -A Politikai Bizottság és a II. kerületi Pártbizottság határozataiból adódik, hogy az Intézet sajátosságait figyelembe véve törekednünk kell arra, hogy a tudományos területen eredményeket elért, tehetséges kuta­tóinkra a párttaggá nevelő munkában fokozott figyelmet fordítsunk. A fizikai munkások köréből létszámarányuknak megfelelő legyen a párttag utánpótlás és a felvettek jelentős része 30 év alatti legyen. Intézetünk pártszervezetébe az öt év alatt felvett elvtársak közel fe­le tudományos besorolású, 35 %-a fizikai dolgozó és az átlagéletkor 32 óv volt. Ezeknek az arányoknak a megtartása azonban ma is gondot okoz és várha­tóan ez az elkövetkező években fokozódni fog. Gondjaink azt hiszem, nem sajátos problémánk, mert az előttem felszó­laló elvtársak már érintették ezeket. Az egyetemet végzett fiatalnak, mire bizonyítja egy kutatóintézetben a szakmai, politikai rátermetségét, már közelit a 30. év felé. Ha tudását szinten akarja tartani, ha a tudományos besorolásban előbb­re akar lépni, akkor a kifogástalanul elvégzett gazdasági munka mellett tovább kell képeznie magát. Az elöbbrelópéshez követelmény, hogy nyelv­vizsgát tegyen, szakmérnöki oklevelet vagy tudományos fokozatot érjen el, elért eredményeit konferenciákon, szakfolyóiratokban publikálja. Ehhez járulnak hozzá a minden fiatalt érintő közismert család és ott­hon alapítás gondjai. E követelmények teljesítéséhez az Intézet messze­menő anyagi és erkölcsi segítséget nyújt és ennek eredményeként ugrás­szerűen növekedett a nyelveket tudó, tudományos fokozatot pályázó fia­talok száma. Azonban ezek több esetben olyan megterhelést jelentenek, hogy az álta­lunk párttagságra alkalmasnak itélt fiatalok egy része még időt kér, hogy az előzőekben felsorolt feltételek ós gondok legalább egy részét megoldhassák és csak ezután vállalják a párttagsággal járó kötelezett­ségek teljesítését. Ezt az ellentmondást segit feloldani az a gyakorlatunk, hogy indokolt esetben, pld. a tudományos fokozatszerzést pártmegbizatás részeként fo­gadjuk el vagy irjuk elő. Fizikai dolgozóinknál ezek a gondok másképpen jelentkeznek. Szakmunkás utánpótlási gondjaink vannak, nagyon kevés a pályakezdő szakmunkás fi­­* atal. A fiatalok hiányát jelzi, hogy a műhelyeinkben működő KISZ alapszervezet - miután 7 főre csökkent a létszáma - mint önálló alapszervezetet meg­szüntettük, illetve egy másik alapszervezethez kellett csatolni. A szakmunkás utánpótlás hiánya a gazdasági ós a politikai munka terüle­tén egyaránt nehéz problémákat okoz. Már hosszabb idő óta kapcsolatokat építünk ki szakmunkásképző intézetekkel, ösztöndíjakat ajánlunk fel, adunk, de a hagyományos VASAS szakmák területén ez sem hozott eredménye­ket. így a pártépitő munkánkban növekvő gondot jelent, hogy csökkenő számban kerülnek felvételre 30 év alatti fiatal szakmunkások. A fizikai dolgozók közötti egyéb lehetőségeink pedig értelemszerűen kimerülőben vannak. hjb Lm _j

Next

/
Thumbnails
Contents