Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

Tamás Istvánná Tisztelt Pártértekezlet, Kedves Elvtársak! A Pártbizottság beszámolójával, állásfoglalásával egyetértek, az elfogadásra ajánlom. Az Írásos anyagokat és a szóbeli kiegészítést két olyan téma­körben szeretnem megerősíteni, KSH t-apaszt-álatokkal alátámasz­tani, melyek az alapszervezetekben és a felső szintű testületek - ben egyaránt súlyponti feladátokat képeztek, képeznek a köael­­jövőben. Az egyik ilyen t-erület, ahol elsőjsorban alapszervezeteénknek lépést kellett váltani, a szakmai- hivatali munka segitése, ellenőrzése• A hetvenes évek végén, a 80-as évek elején a társadalmi-gazdasági folyamatokban bekövetkezett váltoéások, az új növekedési apályára történő át-térés megkezdése a statisztikai munka elé a korábbiak­tól eltérő követelmnényeket támasztott. Módosítani kellett szemléletét, mutatószám-rendszerét, a minőségi tényezők feltárására kellett összpontosítani. Csak ilyen módon tudott a KSH a Párt és a KOrmány, a felső szintű vezetés által támasztott fokozott növetélményeknek megfelelni, hozzájárulni és segíteni a társadalomi és gazdasági folyamatok megismeréséhez, fontos döntések előkészítéséhez - hadd említsem meg ezek közül példaképpen a népesedéspjolitikai koncepció kiala­kítását - és felhívni a figyelmet a tervezettől eltérő jelensé­gekre, folyamatokra. ; Ezeknek a statisztikai munkával szemben támasztott új követel­ményeknek a felismerése, megfogalmazása, elfogadtatása a párt­­szervezettől is lépésváltást követelt. Ahhoz, hogy a hivatalra vonatkozó párt és állami feladatok vég­rehajtását segíteni lehessen a politikai munka eszközeivel a hi­vatali pártszervek és az alapszervezetek szintjén is szemlélet­­változásra, a munkamódszerek továbbfejlesztésére volt szükség, r Az átállás kezdetén alapszervezeti szinten a szakmai vezetés és a pártvezetésének kapcsolatára elsősorban az informatív jelleg volt a jellemző, amelyet fokozajtosan kiegészített és lassan felvált a vélemény formálás, javaslattétel. A beszámoló taggyűlések i3 megerősítették azt a tapasztalatot, hogy csak az a pártirányítás, csak az a gyakorlat lehet sikeres, amely a szakmai-hivatali munkának a segítésében és ellenőrzésében is a politikai eszközök legszélesebb skáláját tudja alkalmazni. I 1 í * | || ; íj i Lm _j / ^ | - 39 -

Next

/
Thumbnails
Contents