Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1975-02-08

• ■■■■"■ ■ ■ ■• ■ ■ ?ÉM: £77:77 ' •£ i I 7 ' I ^ ||) A kerületi pártbizottság — az állami és társa- Nehéz behozni a sokéves lemaradást. Egyre maga­dalmi szervek tevékenységének irányát is meghatá­­sabb az általános iskolai tanulók száma. 1973—74-1 íÍÉ ro.z.P — feladattervet dolgozott ki, amelyben meg­­ben 980, 1974—75-ben pedig 1180 gyermek kezdte jelölte a legfontosabb teendőket; a fizikai dolgozók meg iskolai tanulmányait s így a tanulók mintegy gyermekeinek fokozottabb támogatását, a nevelő- 2/3-a alsótagozatos. Ez az arány azt jelenti, hogy munka — különösen a világnézeti nevelés — szín- tovább növekszik a tantermi hiány, vonalának emelését, a fizikai munka megismerteté- A kerületi gimnáziumok és szakközépiskolák is sét, megbecsülését és megszerettetését, az oktatási eredményesen hajtják végre a közoktatáspolitikai intézmények irányításában a demokratizmus erősí- határozatot. Ezt mutatják az országos középiskolai tését, a felnőttoktatás szélesítését, a pedagógusok tanulmányi versenyek eredményei, az egyetemi és pedagógiai, politikai műveltségének emelését, mun- főiskolai felvételek tapasztalatai is. kájuk differenciált értékelését. Lassan halad az oktató-nevelőmunka korszerűsí­|| Kerületünkben 59 oktatási intézmény működik tése kerületünk szakmunkásképző intézetében. Az különböző főhatóságok irányítása alatt. Az intéz- iskola, hasonlóan más szakmunkásképzőkhöz, tanu­ményekben gondozott gyermekek és tanulók együt- lóhiánnyal küzd. A szakmunkásképzést még sokan tes létszáma meghaladja a 17 000 főt. Az oktató-ne- ma sem tekintik továbbtanulási formának, velőmunkát 1200 pedagógus végzi. A pártszerveze- A pedagógusok közoktatáspolitikai tájékozottsá­tek, az iskolák és az óvodák vezetői sokat tettek a ga és munkája fejlődött, gazdagodott a pedagógiai határozat egységes értelmezéséért és a végrehajtás munka, eredményesebbé vált az oktatás-nevelés. * legjobb módszereinek kimunkálásáért, amelynek Döntő többségük hivatástudattal, felelősséggel dol­eredményeként fejlődött a pedagógusok szemlélete, gozik. Az intézmények között még meglevő színvo­nőtt felelősségérzetük. Az oktató, nevelőmunka kö- nalkülönbségek csökkentek. A tervező, szervező és zéppontjába a világnézeti, erkölcsi, politikai neve- rendszerező, elemző munka javult, lés került. A pedagógus testületek demokratizmusa A fizikai dolgozók gyerekeinek pedagógiai segí­fejlődött, bővültek jogaik. Sikerült a kerületi köz- tése érdekében alkalmazott módszertani kultúra vélemény figyelmét a határozatból adódó társadal- színvonala növekedett, de az általános iskola pálya-J mi feladatokra fordítani. választási tevékenységét az oktatási, nevelési folya-Az iskolára előkészítő intézmény az óvoda. Az mát szervesebb részévé kell még tenni. A szülői 1971—74. között bevezetett új Óvodai Nevelési Prog­­házzal együttműködve az üzemek, intézmények se­ram az óvodások értelmi, esztétikai, közösségi, tes­­gitségével is erősíteni kell a fizikai munka megbe­ti nevelését, nyelvi, készségének fejlesztését, iskolai csülését. előkészítését célozza. A kezdeti eredmények bizta- Az elmúlt négy év alatt fejlődött kerületünkben a tóak. A kerület állami, társadalmi szerveinek és dől­­közművelődési tevékenység. A kerületi párt- és ta­gozóinak összefogása eredményeként az óvodai há- nácsi határozatok végrehajtásának eredményeként lózat négy év alatt 420 férőhellyel bővült és jelen- jelentős fejlődés következett be a közművelődési in­leg 1530 tanácsi óvodai férőhellyel rendelkezünk. Az tézményhálózat feltételeiben, tartalmi tevékenysé­óvodák zsúfoltsága azonban megközelíti a 120%-ot. gében. A közművelődés dolgozói hivatástudattal se-1974-ben mintegy 640 gyermeket vettek fel az óvó- gítették a szocialista közgondolkodás és életmód dákba és 90-et kellett elutasítani helyhiány miatt, erősödését. A főváros egyesítésének 100. évfordu-Ha figyelembe vesszük a szülések számának emel- lójára indított mozgalom a közművelődési munká­kedését, egyre növekvő elhelyezési gondokkal kell nak is lendületet adott. Ma már tudatosabb a köz­számolnunk a viszonylag nagymérvű fejlődés elle- oktatás és közművelődés együttműködése, előbbre­nére is. Az óvónők száma megfelelő, de gond, hogy jutottunk a világnézeti nevelésben, a nevelést érzel­egyre jobban emelkedik a képesítés nélküliek ará­­mi úton segitő családi és társadalmi ünnepek szer­nya. vezésében, a hazafiasságra nevelésben, a szocialista Az új általános iskolai és középiskolai rendtartás brigádok kulturális vállalásaiban. az iskolák szerkezeti, tartalmi megújhodását moz- Kerületünkben a nyolc osztályt el nem végzett dítja elő. Az általános iskolai tanulók 35%-a, a gim- fiatalok száma összességében csak ezrelékben fejez­náziumi tanulóknak pedig 25%-a fizikai dolgozó hető ki, viszont a Ganz Villamossági Művek mint­gyermeke. Oktatási intézményeink fontos feladatuk­­egy 5000 dolgozójából 450 fő (9%) a Rozmaring nak tekintik, hogy ezeket a gyermekeket minden Tsz-ben a tagok összlétszámának 30%-a nem vé­szinten társadalmi, pedagógiai és szociális eszkö­­gezte el az általános iskolát. Hasonló gondok van­zökkel segítsék. A pedagógusok anyagi-erkölcsi el- nak több kisebb üzemben is. Kerületünkben a la­ismerésének alapja ez a munka. A szülők számára kosság iskolai végzettsége magasabb az országos és nagy könnyebbséget jelent az egész napos iskola- a budapesti átlagnál. Az üzemi munkások körében otthonos osztályok szervezése. Jelenleg az első ősz- viszont részben a munkaerő-vándorlás következté­tályos tanulók 21%-a tanul ebben a formában. ben még mindig nagy számmal találhatók alacsony Az általános iskolák fejlesztését fontos politikai iskolai végzettségűek. A fizikai dolgozók továbbta­feladatnak tekintettük. Az „egy üzem, egy iskola" nulásában fontos szerepet tölt be a dolgozók álta­akció, illetve a többi centenáriumi felajánlás ered- lános iskolája és gimnáziuma. A dolgozók gimná­ményeképpen megkezdődött a szaktantermi rend- ziumában 1971—72-ben 1227-en vizsgáztak ered­szer kialakítása, amellyel fokozhatjuk az audió-vi- ményesen, s az 1974/75-ös oktatási évre 1654 fő zuális eszközök gazdaságos felhasználását. A kor- iratkozott be. E számmal nem lehetünk elégedet­szerű oktató-nevelő munka tárgyi feltételeit lehető- tek, ha figyelembe vesszük, hogy a beiratkozottak­ségeinkhez mérten állami költségvetésből is fejlesz- bői minden évben nagy a lemorzsolódás, tettük, de így is csak 60%-os az ellátottsági szint. A munkásosztály műveltségi szintjének emelésé-I I 9 ÁQC | BP _ ________________________ ...j-__——-------—_—.— -

Next

/
Thumbnails
Contents