Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1975-02-08
f foglalkoznak a dolgozókat közvetlenül érintő, szűmegfelelően alakítják, és a távlati és a napi kuta. kebb munkahelyi részlegeknél felmerülő konkrét tási feladatok közötti helyes arányok megteremtő, problémákkal. A kereskedelmi és vendéglátóipari sére törekednek. üzemegységeinknél a szétszórtság nehezíti az üzemi, Az intézeteknél intenzív törekvés tapasztalható munkahelyi demokrácia szélesebb körű kibontako- annak érdekében, hogy az V. ötéves terv során még zását. Az üzemi demokratizmus a X. kongresszus jobban akpcsolódjanak a népgazdasági szintű — és óta valamennyi területen fejlődött, de az elkövetközpontilag koordinált — célprogramokhoz, feladatkezendő időben a tartalmi munka erősítése a fő feltervekhez. E tervek kialakításában maguk is tevéadat. kényén részt kívánnak venni. A tudománypolitikai A szocialista munkaversenynek jó hagyományai irányelvek kerületi végrehajtásának egyik nagy vannak kerületünkben. Az elmúlt években különö- eredménye, hogy a kerületben levő 18 kutató és sen szocialista brigádjainkban fejlődött a versenyegyéb intézet az irányelvek megvalósítását célzó mozgalom, s ez nemcsak a jobb gazdasági eredmétörekvésekben közelebb került egymáshoz. Megisnyek elérését segítette elő, hanem a közösségi szel- merték egymás gondjait és problémáit és számos lem szocialista vonásainak erősödésére is jótékony esetben tapasztalataik átadásával segítették a munhatással volt. Különösen nagy lendületet kapott haka hatékonyabb kibontakoztatását. zánk felszabadulásának 30. évfordulójára és pártunk A javuló tendenciák mellett gondjaik is vannak. XI. kongresszusára indított munkaverseny. Lényeges különbség van a költségvetésből gazdál-A GVM-nél, VBKM-nél, a Magyar Selyemipari Vál- kodó, az ipari kutató és minősítő-ellenőrző intézelalatnál a „Dolgozz hibátlanul" munkarendszer al- tek finanszírozási rendszerében, így a problémák is >; kalmazására és fejlesztésére törekednek. A XI. kong- különbözőképpen merülnek fel. Az irányelvek új resszus tiszteletére gyárainkban és intézményeink- szempontból világították meg a tudományos kutaben született nagyszerű felajánlások magukba fog- tással kapcsolatos káderproblémákat. Intézeteink lalják az 1974-es év legfőbb termelési, gazdálkodási nagy szellemi kapacitást és energiát koncentrálnak, feladatait, beleértve a termelés hatékonyságának Jelentőségük helyi, de országos viszonylatban is növelését, a szociális ellátottság javítását. Idesorol- igen nagy. Mindez fokozottan hívja fel figyelmünjuk azokat a kiemelt népgazdasági, de helyileg meg- két a kutatók erkölcsi-politikai nevelésére, a fiatal oldandó feladatokat is, amelyekhez gyáraink és in- kutatókkal való foglalkozás jelentőségére, anyagi és tézményeink munkájukkal, tevékenységükkel kap- erkölcsi ösztönzésükre. Az anyagiakon kívül gond, csolódnak. hogy az intézetek többségében kevés lehetőség van Az üzemek, vállalatok kollektívái mellett, intéze- a dolgozók szociális problémáinak rendezésére. Legteinkben — KKKI, TKI, ÉGI, VIFI, BATI, súlyosabb gond, hogy a lakásproblémák megoldá-VBKMFI — is jelentős felajánlások születtek a tér- sara n*ncs pénzalap. vezői, műszaki és kutatási feladatok, valamint az A kutatók és gyakorlati szakemberek „rotációja" — exportkötelezettségek megoldására. A szolgáltatás a Tudománypolitikai Irányelvek szempontjai alapszínvonalának javítását vállalták az ipari és mező- ian — aránylag kismértékben valósult meg intézegazdasági szövetkezet, az IKV, a Közért, a Kézmű- teinkben. Ennek oka részben bérjellegű, részben a ipari Vállalat kollektívái. Az a lelkesedés és áldó- mindkét oldalról szükséges kezdeményezés elégtezatvállalás, amely a dolgozók között megmutatko- lensége. Kutatóintézeteink különös figyelemmel kezott, azt bizonyítja, hogy egyetértenek pártunk po- zelték a fiatal szakemberek számának növelését, ; Iltikájával, részt vállalnak annak végrehajtásában, képzésüket, fejlődésüket. Nem egységesen kedvező a helyzet valamennyi intézetben. A tudománypolitikai bizottság bevonásával e kérdést külön is vizs- A tudománypolitikai irányelvek érvényesülése gáltuk, és a vizsgálat tapasztalatai alapján a kerüa kutató, fejlesztő intézetekben pártbizottság az itt dolgozó pártalapszerveze— teknek megfelelő iránymutatást adoFt. / Kutató- és fejlesztőintézeteinkben pártunk tudó- A kutatás intenzív fejlesztése nem képzelhető el mánypolitikai irányelvei kedvező változásokat hoz- a nemzetközi kapcsolatok javítása, a külföldi inté- L 7 tak a kutatások pénzügyi-anyagi eszközeinek biz- zetekkel való fokozottabb együttműködés, különötosításában, a kutatók érdekeltségi rendszerében, a sen a KGST-országokkal való kooradináció, és a népgazdasági célkitűzésekhez való kapcsolódásban, kétoldalú kapcsolatok hatékonyságának javítása A kerületi pártbizottság állandóan figyelemmel kinélkül. A tudománypolitikai irányelvek e területen , sérte a tudománypolitikai irányelvek kerületi megis termékenyen hatottak. Ma már elmondható, hogy valósulását, ismertetésére és végrehajtásának ellenintézeteink széles nemzetközi kapcsolatokkal renörzésére fokozott gondot fordított. Javult az össz- delkeznek. Ezen belül is elsősorban a szocialista orhang a népgazdasági célkitűzések és az intézeti ku- szágokkal, fennálló kapcsolatok érdemelnek figyeltatási tervek között. Mind gyakoribb a feladatfinanniet, de jelentősek több intézetünknek a világ más szírozási rendszer alkalmazása az ipari és mezőgaz- országaival meglevő kapcsolatai is. dasági intézetekben, az akadémiai kutatóintézetek- Intézeteink által létesített külföldi kapcsolatok • ben, a vállalati távlati és középtávú kutatási tér- közül a Szovjetunióval kialakult kapcsolatok a megvekhez, a népgazdaságilag kiemelt fő kutatási irá- határozóak. Pl.; a TKI-val kialakult szovjet—manyokhoz való kapcsolódás. Ipari kutató intézeteink- gyár együttműködés célja a közös berendezések fej-1 nél jó a kapcsolat a szakterületek gazdasági veze- lesztése és azok értékesítése az összes szocialista — tőivel. Együtt határozzák meg a kutatási és fejlesz- és egyes kapitalista — országokban. E piacokon a tési feladatokat, azokat a népgazdasági igényeknek szovjet együttműködő féllel közösen jelennek meg. Ljh mmmmrn i wt_______________________________—_______________________-___________-___________