Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1975-02-08

Simó Gyula elvtársi Kettős minőségben kívánok felszólalni, de mégis röviden. Először |||^^ mint a II/5-os, több, mint 22o tagot számláló pártkörzet küldötte, másodszor, mint a lakóbizottsági mozgalom II. kér. vezetőségének | az elnöke. Körzeti párttagságunk mozgósítható része az elmúlt hónapok során igen aktivan vette ki részét a pártkongresszusra való felkészülés politikai munkájából. Taggyűléseinken, és más tömegmegmozdulásain­kon is a szokásosnál is nagyobb számban és jelentős tevékenységgel tűntek ki. ! * [ A vezetősegvalasztó taggyűlésen 122 tagunk volt jelen és számos tartalmas felszólalás hangzott el, amelyek mind a pártmunkának a X. kongresszus utáni eredményeit méltatták és a jövő még jobb munkáját igényelték. A Hazafias Népfront csoport körzeti alakuló gyűlésén több, mint 8o résztvevő volt jelen.A pártoktatás magas I ■ 7 v színvonalú előadásain és az azt követő vitákon néha 5o-6o a párt­tagok - és nem ritkán pártonkivüliek , száma. A körzeti u.n. "nyugdijas klub" havonta most már háromszori rendezvényeit 4o-6o többségében pártonicivüli érdeklődő látogatja. Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy növekszik a lakóterületen a párttagok ós pártonkivüliek politikai aktivitá­sa ós igénye a közélet kérdéseinek megeismeresere es azok megol­dásában való tevékenyebb részvételre. Mindez teljes mértekben meg­­egyezik azokkal az elvi és gyakorlati célkitűzésekkel, amelyeket a XI. kongresszus irányelvei is tartalmaznak# Úgy gondoljuk, hogy az adott kedvező helyzet ós a további jobb munka érdekében a közeli jövőben pártunk alapegységeire, a párt­csoportokra kell irányítani figyelmünket. Meg kell erősíteni a pártcsoportokat szervezetileg, es fokónt meg kell erősíteni poli tikai munkájukat a csoporton belül és a lakóterületen. Reméljük, hogy ebbe a munkába még az eddig minden aktiv pártmunka alól fel­mentett párttagok egy részét is mozgósítani tudjuk. Hiszen oly sok differenciált lehetőség nyílik a lakóterületen dolgozo külön­böző társadalmi szervezet-ok munkájában való részvételre, es igaz t: *! hL*' • .>j A I ‘ • Y’iY7 {#1 ^ £

Next

/
Thumbnails
Contents