Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1966-10-15
I I ?|ra — 48 — ]f tájékoztatást; különböző kérdésekben. Én a két dolog összefüggésére szeretnék rámutatni. Ez a két dolog igen szorosan összefügg. Ifi A kommunisták akkor tudnak harcosan kiállni bizonyos kérdésekben, hogyha tény anyag áll mögöttük, ha kollő érvekkel rendelkeznek és vitában tudnak szállni. A multóv júniusában volt a tájékoztatás kérdéséről párthatározat, ennek nyomán éreztünk javulást a tájékoztató munkában, különösen a multév őszén több kül- és belpolitikai kérdésben kaptunk friss tájékoztatást, januárban pedig a kerületi pártmozgalom helyzetét tárgyalva ©gy titkári értekezleten Prieszol elvtársnŐ értékelte az ár- és bérkérdéseket. A párt nagyon jól latja, hogy mitj. jelent a párttagok számára a tájékoztatás, mennyivel aktívabban, magabiztosan tud a feltett kérdésekre válaszolni. A legutóbbi félévben nagyon erősen hiányoltuk a tájé- f koztató munkát, úgy bel- mint külpolitikai kérdésekben. Reméljük a kongresszus utat fog mutatni ebben is és a párt ügyelni fog arra, " hogy választ adjon azokra a kérdésekre, amik problémásak, különösen lakóterületi viszonylatban a lakosság informálásával kapcsolatban. A másik kérdés, a pártcsoport jelentősége. A II/8 alap- f • szervezet munkája alapján szeretnék pár szót mondani. Ahol nagy a párttagság létszáma, ott fontos kérdés ez. Fontos politikai kérdésekben taggyűléseken a magas létszám miatt legtöbb esetben tizen, ha hozzá tudnak szólni a témához, viszont a pártcsoport értekezleten a résztvevők nagy többsége hozzászól elmondja kétségeit, helyesléseit éa problémáit. A regisztrált párttagok nyilvántartásával kapcsolatos javaslatunkat beadtuk Írásban.Arról van szó, hogy a Szervezeti Sza■ bályzati módosítására kiadott füzetben benne van, a jelenlegi javaslat szerint a párttagok lakóterületükön kötelesek pártmunkát végezni, illetve oda átjelentkezni. A kerületi Pártbizottságnak joga van ott lakó kommunisták segítségét, tevékenységét igénybe venni. Ez nagyon jó lehetőség, de ahhoz az kell, hogy tudjuk kik laknak terütünkön. Jelenleg az a helyzet, hogy az 1956 utáni időszakban felbuzdulásunkban először kezdtük adminisztáciüba venni, hogy kik a párttagok a lakóterületen, közben tiz év telt el, azok elköltöztek újak jöttek. Igyekeztünk közben javítani a listán, tehát ezt pontosan! kellene. Erre javasolom, hogy minden párttag legyen köteles pártkönyvóben a megfelelő rovatban kitölteni ós a körzeti pártszervezetével- íit ' i