Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1966-10-15

Ifó célkitűzése, mint ahogyan ezt már elmondták, a nép életszín­vonalának emelése. Ezt csuk úgy lehet megvalósítani, ha többet termelnek* Hiába szervezzük át az embereket az egyik székről a m síkra, ha az nem eredményez termelés növekedést* Tehát az át­szervezésnek azt a célt kell szolgálnia, hogy a termelés növeked­jék úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban* Ha ez nem következik be, akkor csak ugyanazt az összeget lehet elosztani ós nem többet* Tehát alapvetően a termelés színvonalát kell emelni ás azt kell meghatározni, hogy ezt milyen mozgatóerőkkel lehet megvalósítani* Az uj gazdasági rendnek az a célkitűzése, hogy megtalálja azokat az ösztönző módokat, amelyek az embereket gondolkodásra bírja a»­­irányban, hogy hogyan lehet a termelést emelni* A kutatóintéze­tek előtt nyitva áll az ut, de akadály ia adódik .Először is aka­dály a kutatóintézetek egységes irányításának problémája* Az Aka­démián, a minisztériumiul kivül még sok szerv foglalkozik, sőt az iparági intézetek még a trösztök alá ia tartoznak közvetlenül* Az elkövetkezendő években ha ennyi irányitószervünk lesz, akkor 1 - őszintén szóivá - a papirosgyártás terén fogunk elérni komoly eredményeket, és nem a műszaki fejlesztés terén* Javasolom meg­vizsgálni ezt a kérdést annak érdekében, hogy az egységes kuta­tási rendszer kialakuljon, megvalósuljon* A jelenlegi helyzetben a sok bába között elvósz a gyerek. Egy veszélyre szeretném a figyelmet felhívnii A Köz­ponti Elelmezésipari Kutató Intézet megkapta az utasítást, hogy 1968-tól kezdődően el kell tartania magát, íddig 17 vezér­­igazgatónak ajánlották magukat személyesen ós Írásban is, de ős­idéig egy .sora válaszolt, hogy mit akarnak kutatni, A másik* a Magyar Nemzeti Bank úgy hiszi, hogy a kutatóintézet egy edény­gyár, még pedig azért, mert a revizorok számon kérik, hogy miért 132 órát foglalkoztak egy témakörrel és miért nem kevesebbet* A vezérigazgató elvtársakuak pedig az a tendenciája, hogy szerin­tük az 1967-es óv a gondolkodás éve, gondolkodnak, hogy mit is csináljanak, 15 kutatóintézet van az élelmiszeriparban. A lét­szám csökkentéssel próbálnak megoldást elérni.A konzerviparban azonban úgy próbálták megoldani a káderproblómát, hogy az igaz­gatóhelyettesek számát felemelték ötre, de van olyan kutatóinté­zet is, ahol 5oo főre csak egy igazgató-helyettes van. Ilyen szélsőséges példák vannak. Nekünk kutatóintézet dolgozóknak zt

Next

/
Thumbnails
Contents