Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1966-10-15

„—_—■ — ) Igy—--^—■ '' - ~ w ' " I- 42 - ^ Az elért eredmények biztatásul kell, hogy szolgáljanak a további munkához, munkánk további javításához mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban elárt eredmények gyarapításához* || A Külügyminisztórium kommunistáinak kollektívája Örül a j Pártbizottság által adott pozitív értékelésnek ós anólkül, hogy túlértékelné a minisztériumi párt ós hivatali munka eredményeit és mint szerves része a kerületi nagyobb kollektívának, kőtelező­nek érzi a maga számára, hogy az eddigieknél fokozottabban hozzá ^ tudjon járulni a maga területén, dolgozó népünk célkitűzéseinek § megvalósításához* A Külügyminisztérium pártszervezete a hivatali munka sajátos jellegénél fogva igyekezett minél több előadót éo propagandistát adni a kerületi pártmunkához. Úgy érezzük, hogy az e vonatkozásban végzett tevékenységet is tovább tudjuk erősíteni, összhangban azokkal az Igényekkel, amelyeket a kerületi Pártbizott- j ság beszámolója is felvet. | A Külügyminisztérium pártszervezete nevében megköszönöm J a most lelépő pártbizottságnak a külügyminisztérium! pártszervezet- j nek nyújtott segítségét, egyben igényelve az uj, megválasztandó I pártbizottságét a továbbiakban végzendő munkánkhoz. A kerületi Párt- | bizottság beszámolójával és határozati javaslatával a külügyminisz­térium küldöttei egyetértenek ós elfogadják azokat. "Jl m I Bubla Gvula et. a Ganz Vili.Müvek aíap­­szervi nérátitkáreu ' 1 ' Engedjék meg, hogy átadjam önöknek a Ganz Vörös Október ötszörös szoeiallsta brigádjának üdvözletét* A brigád jó munkát kiván a kerületi pártártekezlotnek. A kerületi Pártbizottság beszámolója jó, teljes egészé­ben egyetértek vele, tükrözi a kerületi társadalmi, politikai hely­zetet, a valóságnak megfelelően, kritikusan értékeli a kerületi PB munkáját* Többek között a. beszámoló helyesen értékeli a kerületben dolgozó és lakó munkások társadalmi, politikai helyzetét, ideoló­giai és politikai fejlődésének pozitív és negatív oldalait* Ezzol _________ l (HHH PH IP WH 000 HHH Hl HH Hl Hl IHH H HHH

Next

/
Thumbnails
Contents