Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1966-10-15

1 annak alapján folytatott munka meghozta gyümölcsét. Mig hazánk 1956 végén negyven, ma hetvenegy országgal áll diplomáciai kap- CGOlatbant, jelenleg mintegy 5oo nemzetközi szervezet tagja, s véleményét nemcsak figyolembe veszik, de számos csotben azt kérik is. Küldötteink a nemzetközi szervezetekben - mint az ENSZ jelen- i ff lag folyó ülésszakán is - hazánk iránti nemzetközi megbecsülést kifejezésre juttató magas tisztségeket töltenek be. JHI / ; 1 I / Nemzetközi helyzetünkre, nemzetközi kapcsolatainkra jellemző, hogy úgyszólván minden tekintetben adottak a lehető­ségek kapcsolatainknak, szocialista külpolitikánk érdekeinek meg­felelő további fejlesztésére. Ezt igazolják azok a nálunk tett iaogasszlntü látogatások, amelyek száma az elmúlt évek során a * felénk irányuló érdeklődés következtében évről-óvre nőtt és amelyek révén ugyancsak részt tudtunk vállalni a nemzetközi kapcsolatok normalizálásában, szélesíteni éa erősíteni tudtuk meglévő kapcso­latainkat. Ugyanez mondható el párt- és kormányküldöttségeink kül- J földi tárgyalásairól. Itt lehet megemlíteni talán azt ia, hogy a kétoldalú államközi kapcsolatok fejlesztését az elmúlt évek során )i igen nagyszámú, tartalmilag értékes állam- ós kormányközi szerző­désben rögzítettünk. Azt is, hogy a gyarmati rendszer felbomlásá­val párhuzamosan a fejlődő országokkal való kapcsolataink alapján a segítségnyújtás szellemében a kölcsönös érdekek figyelembevéte­lével olymódon ápoltuk, hogy az hozzájárulás legyen az antiimperl­­allata front erősítéséhez, a partner fejlődő ország politikai fiig«J getlonsógének megszilárdításához, Önálló gazdaságának megteremté­séhez ós fejlesztéséhez, egyben biztosítsa a magyar ipar termékei­nek elhelyezését ós számunkra szükséges import anyagoknak a terme­lő országoktól való közvetlen beszerzését. • A párt és a kormány aktiv külpolitikai tevékenységé­nek szilárd hátteréül szolgál belső fejlődésünk, népünk összefor­­rottsága, politikai egysége és a gazdasági téren elért eredménye­ink, dolgozó népünk alkotó munkája. Az említett eredmények eléré­sére olyan időszakban került sor, amikor egyrészt saját helyzetün­ket figyelembevevő módon kellett mostani nemzetközi pozíciónkat 1 I ' MY J " 11 ' " ........................................ — 1 ■ T-------------'---------------I---------------------------I--------------------

Next

/
Thumbnails
Contents