Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1966-10-15
.gJH . . I 1 AZ a véleméay alakult ki, hogy az uj gazdasági mechanizmus belépése a mi vállalatunknál teljeskörüen fog hatn . »z a hói következik, hogy termékösszetételünk jellegéből T I adódóan a hatósági beavatkozás várhatóan minimális mérvű lesz, I , Minimális mérvű azon kötelezettségünk, amely államközi szerződésekben, illetve KGST szerződésben van rögzítve, Különleges programunk lényegében nincs. Az állami beruházások nagyságrendje is várhatóan szerény mértékű lesz, A Müvek döntően saját eszköz-forrásaira, illetve bankhitel igénybevételére kényszerül invesztioiós elképzeléseknek mogvalósitusánál. így tehát a Müvekre háruló további befektetések forrása a vállalati eredmény I lesz. Számolunk azzal, hogy a piac követelményei, illetve szabályozó szerepe nálunk eléggé szabadon fog érvényesülni. Má? most /tudomásul vesszük azt, hogy a rendelő az uj mechanizmusban "kedves vevővé lép elő". Körvonalaztuk azt is, hogy kb. mely területeken leszünk monopol helyzetben ós hol kell számolnunk versenytárssal. Természetesen nem ismerjük sok minden mellett az ármechanizmust részié— f tesen, de úgy véljük, hogy nálunk az irányelvekben közölt, jóformán mindenfajta ár előfordul majd. Lényegében tehát munkánkra, eredmónyeinkre ós mindezekből adódóan vezetési módszerünkre is a ■ I I közgazdasági ösztönzők fognak túlnyomórészt hatni. Természetesen e témakörrel nagyon sokszor kell 6s fogunk is foglalkozni a továbbiakban a legkülönbözőbb szinteken. | • • 1 Néhány területen mintha felfokozódott érdeklődés mutatkozna az uj mechanizmus iránt. Talán inkább úgy lehetne mondani, hogy csodavárás tapasztalható, vagy talán még a nap is mási kép fog sütni 1968.január 1-től. Mi az ilyen törekvést helytelennek tartjuk, mert ez fékezően hat a gondolkodásra oly módon, hogy tulajdonképpen minden önmagától megváltozik és mindenekelőtt valamilyen felsőbb jelre, máról - holnapra. Mi úgy látjuk, hogy ahol lehet előbe kell mennünk a dolgoknak ós már most gyakorol£ nunk kell magunkat más módon dolgozni, az átmenet idején is. Termószeteaen nem volna helyes az állami határozatok ismerete nélkül, pl. a magunk feje után próbálni egész részletekbe menő ’ . I intézkedéseket, tennivalókat kidolgozni. Ilyenek kialakitásábsn 1 nem egy Elvtársnnk, munkatársunk résztvesz különböző helyeken. j i \ i* i /s