Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1966-10-15
I- 102 -jelentős vállalásokat tett. Ennek keretében az időközben jelentkező igények kielégítésére konkrét termékekben túlteljesítéseket vállaltunk. Vállaltuk export tervünk mintegy 10 %-os túlteljesítését, a bázishoz képest 50 millió forint többletnyereség elérését, ezeken kivül több műszaki fejlesztési témában, valamint a minőségi mutatók teljesítésében tettünk vállalásokat, Az eddig eltelt időszakban vállalásaink teljesítése j megfelelő ütemben és idöarányban halad, A nagyvállalat ütemesen termel, termelési feladatait, jövedelmezőségi feladatait időarányosan teljesíti. A minisztérium ez évben bevonta vállalatunkat az export 7 nyereségrészesedés körébe, melynek ösztönző lehetőségeit igyekszünk kedvezően felhasználni. Jelentős előrehaladást értünk el a külkereskedelem ós az ipar órdek-közösaégónek, illetve anyagi érdekeltségének megteremtésében, a Transelekfcro Külkereskedelmi Vállalattal. összefoglalva elmondhatom, hogy termelési vonatkozásban \ f.óvi alaptervünket kb. december 16-ára, export tervünket kb. november végére teljesítjük. Vannak azonban még igen nagy gond— j jaink. Bizonyos termékek átadásánál és szállításánál váratlan ' nehézségek támadtak, melyek megoldása .óriási erőfeszitóseket 1 igényel. Röviden szólva távlati elképzeléseinkről elmondhatom, I hogy á harmadik ötéves terv végén vállalatunk termelése eléri a 3 milliárd forintot, export termelésünk részaránya a 20 %-ot. További koncentrációt kívánunk végrehajtani a műszaki fejlesztés | területén. Ehhez kedvező körülményeket biztosit a kerületben gi épülő korszerű Fejlesztő Intézetünk. 1 j 1 Maszaki fejlesztésünk ütemének további gyorsítása érdekében f f folytatjuk és ha lehet bővítjük a nemzetközi együttműködésben már folyó fejlesztési munkát, amelyre egyóbkóht saját erőink E nem volnának elégségesek. I j p Fokozzuk vidéki ipari bázisaink fejlesztését. Kaposvárott 1 I működő két telepünkből - melyek két budapesti gyárunk irányítása alatt dolgoznak - a jövő évben létrehozzuk a Müvek 11.sz..Kapos- K vári Villamossági Gyárát, mintegy 240 milliós termeléssel. I