Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1962-10-19
i "TÍ 7 ^ vi k -r i kell szolgálnia, és nem egyes kutatók öncélú csillogtatását* A kutatómunkában egyszerre kell tekintettel lenni a ma, vagy a közvetlen következő hóhány óv ipari problémáira, de tekintettel kell ienni a 2o éves távlatra is, I Az ipar fejlesztéssel kapcsolatos tervek mindkét irányban egyszerre kívánják meg az erőfeszítéseket, a harcot A prakticista, csak a mai napot néző apró sikereket hajhászó, vagy pedig csak a távlati, konkrét kötelezett sógvállalás nélküli kutatás között helyes kompromiszszumra kell törekedni. Evekig tartó? de mindig tadcy pártszerü vitáink voltak az Intézeten belül a helyes arányok kialakítása érdekében. Ezeknek a vitáknak a színvonala és eredményessége mutatja meg, hogy egy olya pártszervezet, amely órtrónyesiteni tudja a pártellenőrzést, iparunk nem jelentéktelen területén, kiemelhető, a színvonal emelés tudományos és gyakorlati teendőire. Úgy vélem, hogy Intézetünkben a távlati tudományos kutatás problémáit mégis leginkább azzal oldjuk meg, ha minél több fiatalt nevelünk.jó szakemberré, jó kommunistává, jó állampolgárrá. Mert bármiképpen nézzük is, a jövőben ők fognak kutatni. És olyanok lesznek a távlati eredményeink, amilyenné őket neveljük. Ami pedii /tó a tudomány tervezhetőségét illeti ajánlatos lenne egyeseknek, akik ebben kételkednek, a figyelmükbe ajánlani azt, hogy a népgazdasági tervünk előírja, a híradástechnika jelentős felfutását, a kutatás fejlesztéséhez előirányozza a megfelelő beruházási és létszám bázist, tehát megmondja, hogy mit kell elérni ós biztosítja annak előfeltételeit, akkor a kormány egyúttal megtervezte a tudományt is, A terv azt gondja, meg a tudósoknak, hogy mit kell elérni, a hogyant viszont rájuk bizzr Hiszen azért tudósok, hogy bonyolult kérdéseket időre megoldjanak* Mi a magunk részéről gyakorlati tények sorával eddig is igazoltuk a pártnak ezt a helyes álláspontját, Napjainkban folyik éppen szűk határidőkkel megtervezett nagyterjedelmü, közel egymilliárdos export szállítását jelentő szélessávú mikróhullámu berendezése) gyári prototípusának jóváhagyása. Napjainkban történik í2