Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1962-10-19
| 1 \ t - 27 -i p munkás ma.már együtt jár a kollektívával kiállításra, színházba. Ezt mi értük el elsőnek ós erre büszkék vagyunk. Bevezettük az "ön meóskodást" melyszerlnt a kész munkákat legnagyobb felelősségérzettel és aláírásunkkal adjuk tovább ós a jó munkánknak becsületesség a záloga. Szocialista brigádjaink meg.akaxv lsmeroi a művészetet, a maga minden szépségében. Ezért szerződést kötöttünk Kállai Ilona, Szakáts Miklós, Várkonyi Zoltán, Mányai Lajos sziniáüvószékkel, valamint R©dó Kálmán szobrászművésszel és Gergely Sándor Íróval. Az- ő tolmácsolásukkal, irányításukkal, kívánunk juk még közelebb férkőzni a színházhoz és a kópzőmü— r> vészethez. Továbbá szeretném elmondani még az elvtársaknak, hogy a "Béke" nagygombolyitó szocialista brigád milyen kapcsolatokat tart iskolákkal, műszaki egyetemmel, a Bláthy Ottó technikummal. Rószüjíkre társadalmi munkával szemléltető eszközöket gyá rtunk. Cserébe, tanárok látogatnak el rendszeresen hozzánk,. akik szakmai és egyéb kérdésekben adnak tájékoztatót. Említésre méltó a fiatalokból álló "Kandó Kálmán " szoc.brigád, melynek tagjai szaktudásukat olymódon emelik, hogy több szakmát sajátítanak el, amelyek a villanymozdonyok szereléséhez, karbantartásához szük' /tó sógesek, igy Ward-Leonárd rendszerű mozdonyok, vagy ahogy mi becézzük a "Leó" mesterévé válnak. De úgy hiszem, üzemünkben foglalkozni kell a szoc. brigádmozgalom, fékező tényezőivel is. Elsősorban a szakmai vezetőknek a hozzáállása, nem elóg hathatós. f Nem mindenütt ismerték fel a szoc.brigádmozgalomban rejlő erőt ós feladataink megoldásában nem támaszkodnak eléggé a szocialista brigádokra. Nem biztosítják a vállalások műszaki előfeltételeit. Sokszor hajtanak végre olyan szervezési intézkedéseket, amelyek a már kialakult brigádokat megbolygatják. A munka( versenyről szóló lo22.sz.SZ0T rendeletében előirt kötelező népgazdasági feladatokat a munkaverseny be!8|HÉ| indításával és szervezésével kapcsolatban, még igen hiányosan valósítják meg. Úgy gondoljuk még szélesebb körben kellene ismertetni vállalatunk belső gondjait, feladatait, a terveket le kell bontani a munka! O t> Jő «hnhJI ,- -----------------------------------------------| ' , M —■