Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1962-10-19

'MMMHHnMK |. 7/g i I ■ -ao-Nekünk sokkal inkább olyan módon kell majd eredmé­nyeket elérni, hogy a pártonkivülieket is egy hatá­rozott materialista ideológiára emeljük és velük egyetértésben, nem adminisztratív utón, hanem meg­győzésükkel hozzunk uj, helyes határozatokat, amelyet nem kívülről, hanem a s akma az ő gyakorlata alapján fog meglapozni. Ez nem megy könnyen és ez sokszor bizonyos fokig lefegyverzés.re is késztet bennünket, ha nem is behódolásra, d.e engedménykre késztet a I helytelen ideológiai irányzatokkal szemben. Ezek a | i feladatok fokozatosan szükségessé teszik azt, hogy mi a párt Ideológiáját nem szüle szakmai kérdésekben csupán, hanem a pártnak az általános jól kidolgozott O marxista ideológiáját minél mélyebben sajátjánál: . tegyük a területünkön dolgozó értelmiségieknek. Most e tekintetben értünk el eredményeket, azonban ezek részben csak formai eredmények pl* az orvosoknak az 5o %-a résztvesz filozófiai oktatásban. Azt mondom, ez még nem minden, ezt nem 3zabad megelégedéssel fo­gadnunk, nem is a számszerüsóg itt a döntő, hanem az, hogy milyen módon hatolnak bele a marxizmusba. Milyen módon foglalkoznak, milyen riódon sajátítják el a pártnak az ideológiáját és azt hiszen ez nem egy rövidtávú feladat. Ez egy hosszú, szívós munka, hogy /-> az orvosaink valóban a marxista filozófiát magukévá tegyék, az vérükké váljon és akkor majd ezen a talajon £agmác fogunk mi tudni olyan ideológiát teremteni, olyan lélektant és korlélektant, amelyik időtálló lesz, 'nem határozatok eredménye lesz, hanem a meggyőződésé, ezen a talajon fog kialakulni* Még egy kérdésről szeretnék beszélni, mert ezt is nagyon jelentősnek tartom egész helyzetünk szempont­jából. Országos intézet vagyunk, nem csak területi feladatokat látunk el, hanem az egész ország ideg ós elmegyógyánzatát irányítjuk. Ez nagy felelősséget ró az Intézet vezetésére, pártszervezetére és az összes dolgozókra. Nagy fellendülést jelent munkánkra ós hat a pártszervezet életére is az, hogy pártunk eredményes politikája következtében a harmadik 5 éves tervben, egy olyan ragyogó perspektíva áll az Intézet előtt, 7/ j

Next

/
Thumbnails
Contents