Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1962-10-19
' - 6 -; V W I Snásofetevfi asofeaafc a pérfchos iafcósefcb auakáB leveleknek a ssáaa, amelyek résaben a kerületit résében a® üzemi, illetve hivatali pártsservesetefcho* árkosnak fcülööböső párfc ós magánügyekben, Illetve 7,1 na a sokban. Atapssivvftlfikkes és kerületi pártösarvhos 196o*évben Őé4, DSl-bea 173* 1762 félévben pedig lo3 levél érkeneté* A Roviaióe ttUwfetság igon réssietesen fogialkosofcfc őssel a inakéval egy-egy levél konkrét ol intésé sével# úgy politikai mint gaeduaági béren megállapít :©oak sserinfc a levelek 60 7-a politikai* áo .-a gasöaságl teraéssekü problémával, 3o %-a pedig magán jellegű éa különösen lakáé problémákkal foglalkösik* as l96ovas évben még sok volt a* olyan levél a seorvesttefcoél* ami om volt iktatva* Ennek alap útón no a lehetett nyomon követni as eUntasóa történetét* A oBábeli bejelentéseknél nem agyana® a helyset, mivel ennek a legtöbb helyen nyoma nincs és a jövő feladatai hősé tartozik, hogy minden pár tó ecerveset gondos feljegyzést késs Ibsen a bejelentésekről* hogy’ őssel is növeljük a párt tekintélyét* Ksen feltételek migom betartása mellett tudjuk csal: as állami és vállalati s&orvoknbs árkosétt levelek érdomlegos elintésését ellenőri ani és helyt adni a ifcösvéieséoy helyes kritikájának* Néhány fontos feljegyaés a lievizióe almot Mg nem fele Jelentőségű kérdésről a áí % éo a párt kialakulásáról kőrületünkbsn. ll kell mondani, hogy oson a területen van a legtöbb tennivaló éa less a jövőben ia pártsserveiebeinknek* Varinak aár kerületünkben olyan nlspssesvl veaetaoógek éo nem is kis bsómban* akik a Ktas fiatalokat lelki ismeret esen támogatják mátkájukban* Asoobag mm mondható os ol áladén pártos©rveset vese tőségére* 1így ki® ssécalókban vaunak ©ég olyan ve se tőségek, akik különösen nen kisérik figyelemmel a fiatalok pénsgesdálkedAsét* sónak adatnisatráoiés Munkáját és nem segítik azokat abban, hogy valóban kora uoteta példásán tatással végtssáfe munkájukat* ttsenl, ő© hivatali iilL'l saerveseteköen több irányú a pénsgaadálkodás* Illetve k iönbö&G rendkívüli társadalmi munkák vé esésé Ml kifolyólag komolyabb pénsöusRogoklies jutnak ée est legtöbb osetbea kollektíván fcülönbőső oélókra hasénálJAk fel* Ugyanénak a tagdíjból fennmaradt összeg sem lebecaüleoöő, amit egy-egy gjsorveset Önállóan hasénál fel* : /•■■) Lm----------------------—u OK ~ „ r-r - • • •