Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1959-10-17--18
\ , I Györkös*elvtárs reagált a bírálatra, hogy 3 hónapja nem tartottak Pártbizottság! ülést, Ehhez csak annyit kíván hozzáfűzni, hogy jobban meg lehetett volna szervezni a pártmunkát és ezen a hiányosságon segíteni kellett volna, hogy ne fordulhatott volna ez elő. Aa ilSlMil^ic KISZ Bizottság az utóbbi időben a Pártbizottság irányításával jobb munkát tudott volna kifejteni. Vizsgálatot folytattak és a dolgozókon keresztül lemérték a kerület lakóinak politikai műnkáj it. Sok tapasztalatot szereztek a dolgozóktól. Akadt egy néhány probléma, mely figyelmeztető a számukra, A vizsgálat folyamán megállanitották, hogy a 24 és 31 év közötti fiatalok soraiban a legnagyobb a politikai passzivitás. A *f fatalatoknál még tapasztalták a fizikai munka lebecsülését, csak irodai munkát tudnak elképzelni. A fizikai munkásai se lebecsülésével az ipart becsülik le. Ebből látjuk,hogy a fiatalok politikai neveié.e milyen fontos és ebből adódóan milyen feladatok várnak ránk, a fiatalok nevelésével kapc.soletban. AKlraenet dlgozói elhatározták, hogy évi terüüfefet november 3o-ig tel jesitilc. Ehhez a munkához a párt értekezlet jé munkát lciván, hogy ne csak a kerületi vándorzászlót, hanem a Központi Bizottság verseny zászlaját nyerjék el. Szakala Ödön hozzászólásában a tudományos intézetek munkájával fogü lalkozott. Egynéhány kutató felszólaló olyan problémát'hozott fel, hogy a cL lgozók lebecsülik a gyakorlati kutatók ás a tudományos kutatók munkáját és viszont, A tudományos kutatókról mint"lelógó ^ ^ szalcál 1 u"kútn.tókró 1 beszélnek, pedig csak az elméleti és gyakoris i kutatók összefogásával tudnak csak eredményes mujkát végezni. Kanczler elvtárs hozzászólásában birálta a kerületi bízottal got, hogy keveset járunk az üzemekbe, ezt el is fogadjuk, de a sok ► * munka beszorította a párt épületébe. A megválásztatndó bizottság zet a hiányosságot ki kell hogy javítsa, bár soha nem tudnak an yit kint lenni üzemei nél és vállalatoknál mint amennyit a ctolgozók kivánnnak. Befejezésül csak annyit kívánok mondani, hogy nera zárul be a kongresszus munkája, előttünk áll az a feladat, hogy olyan légkört f ős hangulatot teremtsünk, hogy a pártszervezet műnkájábarf megnyíló vánuljon minden egyes párttag jó munkája, aellyel előobre jut a szocializmus építése. Tovább kell vinni a harcot, melyet kitűzött el énk a VII. kongresszus? Hogy jelenthessük hogy a II. kerületben komoly eredményeket értünk el, I _s_ « m "" f ^ I ' ' ' *