Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1959-10-17--18
, r párt vezetőszerepének érvényesülése nagymértékben attól függ, hogy a pártvezetőségek és a kommunisták politikai és szalmái felkészültségben milyen színvonalon állnak, hogyan segítik a gazdasági szer- vek munkáját, s hogyan szereznek érvényt az adott területeken a párt politikájának. Tömegszervezeteinkbon és a Tanácsnál is a párt vezetőszorepe, az ott dolgozó kommunistákon, a-kommunista pártcsoportokon keresztül érvényesül. A tÖmegszervozetekben működő kommunista pártcsoportok általában betöltik feladatukat,' biztosítják a párt politikájának érvényüsüáósét. Munkájukat azonban az eddigieknél rendszeresebbé, hatékonyabbá kell tenni. Egyes tömegszer- ^ vozetekben ós társadalmi mozgalmakban a kommunista pártcsoportok munkája nem elég rendszeres. Ezek közé tartozik a Népfront, ahol a kommunista frakció hosszú időn keresztül nem tartott megbeszélést, nem kapcsolódott be és nem irányította kellő mértékben a Népfront munkáját, megelégedtek azzal, hogy a Népfront Bizottság elnökségében kommunisták is vannak, úgy gondolták, hogy ez már kellő biztosíték a párt vezetőszorcpének érvényesüléséhez. Az ellenforradalom tanulságai közé tartozik, hogy a kollektív vezetés hiánya a pártban súlyos hibáiéhoz vezet. Ha nem érvényesül a kollektiv vozetés, kialakul a személyi kultusz, a parancsolgatás légköre, s ez végső fokon a pártegység moggyengülósóhoz, s a tömegkapcsolatok meglazulásához vezet. Ma már nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a kollektiv vezetés a pártáiét e fontos lenini elve, minden pártszervezetünkben érvényesüljön. Ez az elv kezdve, az alapszervezeti vezetőségi ülésektől, a taggyűléseken keresztül, egészen a kerületi végrehajtóbizottsági és pártbizottsági ülésekig, mindenhol érvényesül. A kerületi pártbizottság, egy néhány esettől eltekintve, rendszeresen ülésezik, megvitatja a kerület gazdasági, politikai és kulturális problémáit, ezekben a kérdésekben határozatokat hoz, s e határosatok alapján a végrehajtóbizottság ellenőrzi és irányítja a kerület pártszervezeteinek munkáját. ’ / A határozatok kollektiv meghozatalán túlmenően, eredményeket értünk cl e határozatok végrehajtásának kollektív ellenőrzésében is. Gondoljunk csal: vissza azokra a fontos párthatározatoknak a helyi konkretizálására, ellenőrzésére, amelyekkel ez / Q /in Lm ' 1; i'wn 4 f- 24 -