Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.6.a/6)

1958-02-28

r * 1 • * i - 3 -látják: ez a rendszer olyan szilárd, hogy ezt megdöntő ni szavazó­­» tűk kevesebbje már nőm fogja tudni. Tehát föltétlenül a rendszer abszolút szilárdságának felismerése rejlik enögött a közönynek neve ott hozzáállás mögött. Azt hiszi nem helyes ha szkeptikuson fogadjuk ezt a ránk szavazott számarányt, hanem valóban úgy, aho^v bizonytalan, de mégis felénk tett lépések ezek és u-y kell1 politi­zálnunk, ho ;y biztosak, szilárd lépesek legyenek belőlük. .(/maga is szkeptikus volt a nagy pártonkivüli tömegek állázfoda­­lnsaval kapcsolatban és tapasztalnia kellett a II. kerületben 9 lakóterületen, hogy milyen nagy•eredményeket hozott, ahol pártönki­­vűlieket be tudtak vonni a választási munkába. Olyan személy ólaiéi csalódtak kellemesen, akikről nem tudták eldönteni, hogy az ellen­séghez vagy az ingadozókhoz sorolják-e őket. Az I. kerületben g diákotthonban szerveztek előadást különböző témákból és ezeken a gyűléseken való lelkes han ;ul t mutatta, ho"v a különböző gyűlések in hozzájárultak a választási munkáihoz. : A gyűl esek ott sikerültek jól, ahol az elvtársik személyes 'üé-■ nyeikről beszéltek. Pl. Hevesi Gyula elvtárs két előadást tartott, de,a - • soőik sikerült a legjobban, mert ott ;zemélyos élményejről szamiolt be. fontosnak tartja a jövőben is nugv súlyt helyezni ezekre a diákotthonokra. , . ^ i. Gyula o ol. iz• gt::.roz:-ta es Anda elvturo be ezámolójo is me."álla­pit ott a ^ hogy a part asz rvezatek ravserősödtek, ugyancsak erősödött a pnrt cs a tömegek közti kapcsolat, nz yonotkonik az ő aüpoz.;r- Vi. zctükre / s. De est nemcsak a valósztási előkészítő munkának, [ xrm_a népművelési Intézetben történt :t szervo zésnek, a müve lödé s­politikgi irányelveknek is köszönhetik, az intézőt tevékenysége a választási elokeszito munkában igon aktiv volt. -;agnutatkozott ez abban, hogy a tömeg szervezetek és szakszervezetek képviselőivel tanácskozást tartottak éa olyan népművelési c ,-zközükkcl segítették a vnlasztasi munkát, amely műsorok alkalmasak voltak a választási \®y XI0 ö a i ,6 n a j ö La nrn 1 ki a ia ki’fc ah oz • . lo tv a ív r Lil o *fc b c n tiöpi t.:rt ttok ilyen műsorokét n:m;,z ő hibájuk, hanem aaúuk tulajdonit­­utót o, ,.iO.;y az terület ben levu űr,önökben és hivatalokban a nép- I művelési munka nem úgy /.egy .hogy kellene.­g :'lu--t ’H. jJlosen a Je;.5, tagjait felkértük, hogy saját »lap szer vük­­oen -segítsek, hogy megfelelő szakszervezeti külturfelelős* legyen/ beállítva a feladatra. !iz annál inkább is szükséges, mert a Tan^s­­koztv,rsaság 4o. évfordulójának jegyében tervezzük az egész tava _zi szezont lebonyolítani. Ez nagyon alkalmas lesz,’ hory a nép­művelés, a leült ura eszközeivel közeledjünk a dolgozókhoz és gvőz­­► . I zul/meg a dolgozókat a párt és kormány politikájának helyes­ségéről. jontos, hogy a kulturmunka viteléhez ■ ktivákat kutassanak .lel az alapszervezetek, Ú/ú* k®rül tbon viszonylag kevés munkát- végzett ahhoz, hory ordemle esen nozza tudjon azölni a választási munkához. Ezért csak nobany ...sjcsy^rt „s.nrtn. tenni . ;,a a yála.JOT.:3 sikereinek zuib nézzük, meg xell ne zni, iogy ez a siker mit jelent az ;1len íp~ '•*? 'fc;h°rnak. nz elvtársik tudják, io ;y az ellenf orr:..dalom óta az' ellenséges sajtó e o. radio állandóan azt hangoztatta, ho-'y a mi ko-- i monyunk i, partunk elve«CT«tto a kapoaolatot a ttfcr»k!xií Azt )]i:'.2i >k .r hogjrm is z mitjuk á százalékot, bizonyos, hogy fel oor-kozáfc/C a p rt mögé,a/ párt és b kormány politikájához. Ennek van egy ta silc oldala: az, hogy pertunk és kormányunk 1 vonta az ellenforradalomból a szükséges tanulságokat. i ____________________________________________________________________________________________________________________________________.«

Next

/
Thumbnails
Contents