Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1988-06-02
Ilyen körülmények között a különböző érdekek nem kerülnek felszínre, nem kerülnek ütköztetésre, az ellentétes érdekek nem oldódnak fel és további konfliktusok forrásai lehetnek. A vita nélküli, csendes taggyűlések nem adnak támpontot a pártegység megítélésére és nem szolgálják a pártegység folyamatos megújítását és erősítését. d. A párthatározatok ismerete és képviselete A párthatározatok képviselete és a végrehajtással való azonosulás a határozat témájától, konkrétságától függően eltérő mértékű a párttagság körében. A határozat témáját azért is szükséges hangsúlyozni, mert ez döntően meghatározza a határozat ismertségét is. Tapasztalataink szerint rH ugyanis eleve érvényesül egy kontra-szelekció a határozatok fogadtatásánál. Vannak határozatok, amelyeket a párttagság fontosnak tart és nagy várakozással tekint elébe, akadnak viszont olyanok is, amelyeket a legkülönfélébb okok miatt nem tartanak fontosnak, időszerűnek vagy éppenséggel rájuk vonatkozónak. Ezeket a határozatokat kevésbé ismeri a párttagság és ebből adódóan kevésbé is képviseli. Elvétve fordul elő a gyakorlatban, hogy a pártalapszervezet valamely döntésének érvényre juttatása érdekében, külön össze kelljen hivni az adott testületben (pl. Bizalmi Testület, Vállalati Tanács, stb.) résztvevő kommunistákat. A jelzett problémákkal együtt is úgy jellemezhető a jelenlegi helyzet, hogy a párttagság a legfontosabb párthatározatokat ismeri. A problémák abból adódnak, hogy sok a határozat és ezek egy részét a párttagság önhibáján kivül nem is ismeri, tehát nem is képviseli. 4/ Az alapszervezetek és az irányitó pártszervek kapcsolata Az irányitó pártszervek tájékoztató munkáját a pártszervezetek titkárai gyakran birálják amiatt, hogy nem elég gyors és nem elég nyilt. A titkárok joggal elvárják, hogy különböző kérdésekben legyenek tájékozottabbak, beavatottabbak, mint amit a * tömegtájékoztatás biztosit. Nem ritka az olyan hazai vagy külföldi - főleg szocialista országbeli - esemény, amelyről már városszerte beszélnek az emberek, de hallgat róla a tömegtájékoztatás és nem kapnak információt a párttitkárok sem. Egyesek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy nem kezelik "felnőttként" a párttitkárokat és ezért nem mernek rájuk bizni információkat. Mások a tájékoztatás elmaradását összefüggésbe hozzák a párt hierarchikus, merev felépítésével, amelyben nagy szerep jut a szubjektív tényezőknek. Sok bírálat éri emiatt a KB agit-prop.osztályát, mert sokak véleménye szerint túlzott óvatossággal és esetenként önkényesen döntenek arról, hogy miről és milyen információk kerülnek ki a tájékoztatásba. ■■■■■- 7'te.í ■ faWfawfa’i ®v’v^fÉ ' j ff? fe . /. t ‘ — ] .... ~~J ’ • - y — —— --------