Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1988-06-02
Megtalálható a határozatok mechanikus lemásolása és a jól körülhatárolt helyi tennivalók meghatározása is. A helyi tennivalók meghatározásának elmaradása, a felsőbb szervek határozatainak másolása általában akkor fordul elő, ha a pártszervezet vezetősége nem érzi működési területére vonatkozónak, vagy éppen az adott időpontban nem tartja aktuálisnak a határozatot és ebből következően a végrehajtásban sem lát saját feladatot. A felsőbb pártszervek határozatainak fogadtatásában, végrehajtásának szervezésében, a helyi tennivalók meghatározásában manapság is felismerhető, mély nyomokat hagyott a korábbi direktebb irányitás, amikor a felsőbb pártszervek - igy _ a kerületi PB is - vállalatokra, intézményekre lebontva prór báltak meghatározni konkrét feladatokat, minimálisra csökkentve ezáltal az öntevékenységet, az önálló gondolkodást. Ez az utóhatás annak ellenére tapasztalható, hogy időközben a pártszervezetek tisztségviselőinek uj generációi kerültek funkcióba. Ajelenség arra utal, hogy a pártban gyökeret eresztett - esetenként megcsontosodott - munkamódszerek a szándékok^ellenére nehezen változtathatók, átöröklődnek és újratermelődnek rossz beidegződések. A pártszervezetek nehezen szabadulnak a megszokott és megítélésük szerint bevált módszerektől, amelyek az esetek többségében szájhagyományok utján vezetőségről-vezetőségre és titkárról-titkárra szálltak. ff' ' i Ennek egyik alapvető okát a káder feltételek hiányosságaiban látjuk. Azáltal, hogy a párttagok nem szivesen vállalnak funkciót, egyre inkább nem az alkalmasság, a rátermettség az utánpótlás kiválasztás alapelve, hanem az, hogy ki hajlandó egyáltalán párttisztséget vállalni. Ez a körülmény kihat a pártmunka ^ egészére, és jól nyomon követhető a döntési folyamatban is. A felsőbb pártszervek határozataival való azonosulást, az eszmei majd a cselekvési egység megteremtését neheziti és időben elnyújtja az a tény, hogy sok esetben váratlanul, megfelelő előkészítés, előzetes tájékoztatás nélkül értesül a párttagság egy-egy fontos KB határozatról. t b A felsőbb pártszervek és különösen a KB határozatai - azáltal, hogy megjelennek napilapokban, folyóiratokban és nem a taggyűléseken ismeri meg a párttagság - veszítettek a korábbi varázsukból, különlegességükből és mozgósító erejükből. Sokakban egyes KB határozatok hitelüket vesztették részben amiatt, hogy a megfelelő állami intézkedések több hónapos, esetenként éves késés. / . ff 1 Ite ff? , tete{ ; ,' |f| -j