Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1987-04-09
L v A kijelölt célok eredményes végrehajtása érdekében szükséges a teljes kollektíva együttes gondolkodása, azonosulása. Fontos a VT munkájának, valamint a munkahelyi demokratikus fórumok /pl. termelési tanácskozás, szocialista brigádvezetők Lehetőség szerint törekedjenek a kiegyensúlyozottabb munkavégzés biztosítására. |te I - A pártszervezet munkájában nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a párt belső éle-0W f Ezen belül általában javitani kell az alapszervezetek és pártcsoportok munkáját,- a pártszervezet belső kádermunkájában törekedni kell arra, hogy a különböző szervezetekben dolgozó tisztségviselők a megváltozott társadalmi kör| ttsBj! nyezetben is alkalmasak legyenek a megfelelő színvonalú társadalmi munkára, fi- tervszerűbbé, folyamatossá kell tenni a párttaggá nevelő és a munkásőr szer-Végezetül a PVB köszönetét fejezte ki az Állami Nyomda szakmai vezetésének és párt"fifi szervezetének az elmúlt években végzett munkájukért. Kapják: Mihalek Sándor igazgató Varsányi Endréné pv titkár