Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1986-08-28
_ „ ' ^-I 4,0; i * jjÉ9'■'1 'f''" *' ’■'■'■•'“• í I '- Kerületi sajátosság az értelmiségi (főleg a humán értelmiségi) dolgozók viszonylag nagy száma. Ennek is tulajdonítható, hogy információs érdeklődésük elevenebb és sokoldalúbb, érzékenyebben reagálnak a tájékoztatás minden hibájára, fogyatékosságára. Ennek általános kihatásaira, különösen ennek politikai vonatkozásaira a politikai munkában, a tájékoztatásban az eddigieknél nagyobb jelentőséget kell túlajdonitanunk• tó “ A vizsgálat tapasztalatai azt is mutatják, hogy a tájékoztató, információs munka rangja, elismertsége szorosan öszszefügg a politikai, a közéleti munka demokratizmusával, nyilvánosságával• Az információs alrendszer kiépítése A pártvezetőségnek, mint irányité testületnek az alapvető feladata a környezetében zajló politikai folyamatok, események értékelése, információgyűjtés, hogy ennek ismeretében tervezni tudjanak. így az alapszervezetben az információk elsőszámú címzettje a pártvezetőség. I A pártvezetőséget, munkahelyi helyzeténél fogva rendkivül sokféle információ éri és mint helyi információs központ eldöntheti az információk hasznosításának útját. Ez az a döntő állomás, ahol egy munkahelyi alapszervezeti információs csatorna bekapcsolódik a1 társadalmi információs közegbe, mint közvetítő. A vizsgálatok igazolták, hogy ez csak ott lehetséges, ahol az információs alrendszerek kiépültek és a munkahelyi élet "vóredényrendszerekéntM természetes módon működnek. " I ' > rtóvtó' i' 1 llwi ■ ? j 00-0: ;■ §^_____________________ ^_____________________ I MHp ~~ " i~Jj