Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1986-02-06
I Kiegészítés a Budapesti Történeti Múzeum beszá-A PVB megbízásából 1985 november és 1986 január közötti időszakban 1 - Bj '< RH helyszíni beszélgetést folytattunk, illetve tapasztalatokat gyűjtöttünk a fenti intézmény belső helyzetéről, a munkahelyi demokrácia érvényesüléséről, valamint az állami káder és személyzeti munka végrehajtásáról. A beszélgetések mellett tanulmányoztuk az alapszervezet dokumentu- 7| tó mait /beszámoló, emlékeztetők stb./ Részt vettünk az 1985 decemberi beszámoló taggyűlésen. 1986 jsnuárjában részt vettünk azon a vezetőségi ülésen és taggyűlésen is ahol a PVB előtti beszámoló tervezetét vitatták meg. Ezen túlmenően beszélgetést folytattunk a múzeum állami vezetésével, a pártszervezet vezetőségi tagjaival, az SZB és KISZ titkárral, valamint a múzeum személyzeti vezetőjével. Tapasztalatainkat az alábbiakban foglaljuk össze: " V-'Y 0 3 ’ tó" A Budapesti Történeti Múzeum /BTM/ a megyei múzeumokhoz hasonlóan közvetlen tanácsi irányitás alatt dolgozik. A szakmai irányítást a Művelődési Minisztérium az országos hatáskörű múzeumok vezető muzeológusai részvételével létrehozott szakfelügyeleti rendszer utján gyató korolja. A BTM a főváros területére kiterjedő jogosítvánnyal látja el a rendkivül szerteágazó muzeológiai feladatkört a régészeti koroktól kezdve a legújabb korig. Tevékenységi köréhez az emlékek feltárása, ► b; összegyűjtése, megóvása /restaurálása, kiállítása/ és az ezekhez kapcsolódó közmüvelés tartozik. £ te'Y . Yv A rendkivül szerteágazó tevékenységet a feladatokhoz igazodóan kialakított osztályokba szerveződve végzik. Az óbudai rekonstrukció és egyéb fővárosi építkezések hatalmas erőket lekötő régészeti leletmentéj seket tettek szükségessé, amelyek végzésére a muzeum a hazai legnagyobb régészgárdát állitotta be, miközben a többi szakág - várostörténet, új> kori muzeológiai stb. - művelőinek száma a kivánatos szint alatt maradt vagy éppenséggel csökkent. . i j*7>> I V. ^ . I / 1986 február 6-i PVB ülés melléklete /