Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1981-10-22
\ : ■ 1 ♦ m- 5 -Különösen meggondolandó ez az esetben, ha viszont a gazdasági előnyök nem az egész víz építőiparban, hanem csak a szóban forgó vállalatnál jelentkeznek. A vizépítőipar ez év tavaszán kapott lehetőséget - ami még nem jelent exportjogot ós ezt nem Is kívánjuk - arra, hogy tőkés piacon az Illetékes külkereskedelmi vállalattal együtt megjelenjen. Ezzel a lehetőséggel eddig úgy tudtunk élni , hogy már ez év végére kb. 2 millió dollár árbevBelt tudunk jó nyereséggel biztosítani Irakban és NSZK-ban, vidéki vállalatok munkája nyomán. Úgy gondolom Itt még a vállalat részére sok lehetőség van A harmadik dolog amit hangsúlyozni szeretnék} a vezetői munka fejlesztése, korszerűsítése. Ez alatt azt értem, hogy erősíteni kell a testületi vezetés rendszerességét, a pártszervezet ellenőrző szerepét, a szakszervezetül; KISZ szervezettel való együttműködést Az előbb említett gazdasági nehézségek ellenére úgy ítélem meg, hogy a vállalat a Vt öt éves tervi feladatait teljesíteni tudja, amennyiben - és ha megengedik mégegyszer összefoglalva : fa stabilizálja és fejleszti káderállományát, növeli export tevékenységét, javul az együttműködés a vállalati vezetésen belUL t fa, ; Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Ennyiben kívántam a vállalat beszámolóját kiegészíteni, megköszönve a meghívást és a meghallgatási Arra kérem, hogy értékelje és kísérje figyelemmel ennek a nagy vállalatnak politikai, gazdas ági tev éke ny s ég ét. AD - - -__,_______I_________________ __"______________"____________________________________________. _ "_______'___________________________tm _ ,___________ _ -\ I