Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1981-06-25
Ü^s f I \ I *- 4 -hogy jobban megismerjék a pártélet belső kérdéseit. Pozitívan nyilatkoztak arról is, hogy az ajánlók továbbra is megkeresik őket, figyelemmel kisérik munkájukat, segítik beilleszkedésüket a pártba* Az elmúlt évben a KISZ-szervezetek ilyen irányú munkája is jelentősen fejlődött. Az értelmiségi, hivatali pártszerveknél az idén is a legtöbb panasz a tagfelvételi munkáról hangzott el. ügy lát.Iák7 hogy mig a fizikai dolgozókat a pártvezetőségekmegkeresik, és felvételük simán, gyorsan zajlik le, addig az értelmiségiek sokszor maguk jelentkeznek a párt ti tikárnál, és felvételük mégis több éven át /4-6 év/ elhúzódik /OVH, VILATI, MTA KÉSZ/ Elismerik a fizikai munkások arányának fontosságát, de kérik, hogy ezt kerületi vagy budapesti szinten vegyék figyelembe és ne egy-egy intézménynél. "Ha már nincsenek antagonisztikus osztályellentétek a párt az egész nép vezetője, miért van egy értelmiségi hátrányban?" ' "Jó erők is elkallódhatnak" /VIZÉP/ Szóvátettók, hogy a GYES miatt évekig eltolódhat egy-egy nő tagfelvétele. /BTM/ Kérik, ne hagyják bizonytalanságban a felvétel alatt állókat, közöljék időben mikor kerül ügyük taggyűlés elé. /OVH/ Helyeselték azt a mostani gyakorlatot, hogy /a kerületi VB tavalyi döntése alapján/ a felvétel előtti beszélgetésekre decentralizáltan kerül sor, de javasolják, hogy ezt a jogot több helyen is alapszervi szintig leadják. /FÖMTERV/ //’• i Összegezve:- Az újonnan felvett párttagok beilleszkedése a párt soraiba rendben, többségében zökkenőmentesen történik * j- Az elmúlt évben hozott kerületi VB határozat nyomán az uj párttagokkal való törődés decentralizálódott, a nagyobb pártszervek a felvételek után egyénileg jobban foglalkoznak velük és közvetlenül megismerik problémáikat, javaslayy taikat,- Uj VB határozatra ninos szükség, de indokolt nagyobb figyelmet forditani az értelmiségi területek tagfelvétellel kapcsolatos elvi kérdéseinek a tisztázására. * fa. i III. Javaslatok 1./ A kerületi VB a beterjesztett jelentést - tájékoztatóul - fogadja el. A tapasztalatok hasznosítására a tagfelvételi munkában kerüljön sor, melyről a PTO gondoskodjon. 2./ Kérjük a. VB állásfoglalását abban, hogy a beszélgetésekre ne a felvételt követő közvetlen évben, hanem a második évben kerüljön sor és az erre kijelölt helyi VB-vei közösen szervezze azt meg a Pártépitési Munkabizottság. PÁRTÉPITÉSI MUNKABIZOTTSÁG *-0 ~--------X ■ —----------------------------------■■ ■ ■ y ^ *-- - v---—