Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1981-03-19

í Napirend 2. pontja: Jelentés a Budai Ruhaipari Szövetkezet munkájáról, a pártszervezet tevékenységéről. Előadók: Zimonyi László Kovács Ferenc Kiegészítés: Zimonyi László: A káderfejlesztéssel összfüggő kérdésekre a jelentésben nem tudtak kitérni. 198o~85 között 37 főt kívánnak beiskolázni. A szövet­kezet az 1977-es nehéz helyzetet követően nem volt túlságosan jó hely­zetben káderek szempontjából, sok esetben kompromisszumot kellett kötniük. Ebben az evben a műszaki vezetőt le kellett váltani emberi, vezetői kész­ség hianya, ellenőrzések elmulasztása miatt. ■ff.°.y4cf ÁP^enc.: A jelentésben nem foglalkoztak a munkaversenymozgaloro­­szövetkezetnél 24 brigád van, ebből 17 szocialista, 7 munka­­^ mlg? F®l®ttük a szövetkezeti bizottság gyakorolja a felügyeletet. Tevekenysegükkel jelentős befolyással vannak a gazdasági eredményekre. A vállalások zöme a tervfeladatokban megfogalmazottak teljesítéséhez kapcsolódnak. Ezen kivül minőségi követelmények fokozását, a kiszállí­tási határidők pontos betartását, a termelés hatékonyságának fokozá­sát, a rendszeres politikai képzésben való részvételt is maguk elé tűzik. A brigádok tevékenységét évente rendszeresen értékelik. Vannak egyem vállalások is. Kérdéseket tettek fel: Szénás! Pálné, Tóth Sándorné, Ádám Éva, Lengyel Gyula. Válaszok: Mmonyi László: A szövetkezetnek volt ötéves terve, melyet 1977-ben teljes egészében meg kellett változtatni, mivel irreális adatokat íarÍSí,az°tí,b97bben igyekeztek reálisabb célokat megfogalmazni. Az 1981. évi tervüket nem az óvatosságot tükrözi, han®m a realitá­sokat. Az X98o» evi vegleges ódátok kedvezőtlenebb képet mutatnak, an~ llenere, ^hogy 198o-ban érték el a legmagasabb nyereséget. Terüket létszámcsökkenéssel kivánják végrehajtani. - A szövetkezetét nem kis feladat ele állitják a változó világpiaci körülmények. /pl. valtozo divat/. - Az iskolai végzettség szempontjából' elsősor­ban a középvezetők vonatkozásban van pótolni valójuk. - A szövetke­­> , eleteben jelentkező fejlődés köszönhet a munka folyamatossá té­telének, csökkentették a túlórák számát, mely a jobb munkaszervezés kovetkezmenye, de nem utolsó sorban a politikai munkának is köszön­hető. - A műszaki vezető leváltását megelőzően az illetékesek vé­leményét kikertek, a partvezetőség írásban megkapta az indokokat. A visszaélésekké! kapcsolatos kérdések jelenleg rendőrségi tisztá­zás alatt allnak. - A szövetkezet a jelenlegi termék-struktura mellett - figyelembeveve az árbevételi tervet - nagyobb fejlesz­tésekre nincs lehetőség. - A szövetkezet 8o %-ban tőkés bérmunkát vegez, ami azt jelenti, hogy importanyagot minimális mértékben vesz- I nek igénybe. Elkezdtek gyartan hazai alapanyagból konfekció terméke­ket, termékeiket szívesen keresik itthon is, az átlagosnál magasbb színvonalúak. Ha a világpiaci igényeknek megfelel a hazai alapanyag, axP?rtra is terveznek. - Minden olyan külkereskedelmi vállalattal tartanak kapcsolatot, akikkel üzlet jöhet létre. - A szö­vetkezeteiére kerülését követően teljes egészében ki kellett dolgoz­ni a bizonylati rendet,^ az ügyrendet. Az árhatósági vizsgálat úgy Ítél­te meg, hogy tevekenyseguk törvényes keretek között folyik. I ^---­­| * Í/J9 _____________________________- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents