Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1981-03-05
- 3 -Napirend 2. pont .ja: A várospolitikai agitációs munka kerületi helyzete, feladatok a kerületi Tanács VI. ötéves terve alapján. Kiegészítés: Ezt a témát a BPB. is tárgyalta. A jelentés elkészítésénél az abban megfogalmazottak voltak az irányadók. A helyzetelemzeshez nagy segítséget nyújtottak a részanyagok; ig a HNF, Tanács, Vöröskereszt, KISZ és a körzetek. A jelentést megvitatták lakóterületi es PMB. ülésen. Elhangzott számos észrevétel és javaslat, de ezek többségét úgy Ítélték meg, hogy lényegében nem változtat a jelentésben foglaltakon. Hozzászólások: Füredi József: A jelentés is foglalkozott ezzel a kérdéssel, de kulon is szükségesnek tartja felhívni a figyelmet a kerület tisztaságának helyzetére. Bár vannak eredmények ezen a területen, de a végső következtetés még mindig nem túl pozitív, a jelenlegi helyzet nem kielégítő. Az a sok intézkedés amely a különböző szervek* részéről született, nem kapott megfelelő társadalmi támogatást. Nagyon fontosnak tartja, hogy az agitációs munka során a kerület tisztasága, és közrendiével sokoldalúan foglalkozzanak, az emberekben alakuljon lei ^felelősségérzet. Itt külön felhívná a figyelmet a kerületben lévő vállalatoknak ezirányu tevékenységére. - Megítélése szerint a Várkerület c. lap nem minden vonatkozásban tölti be hivatását*. A lakosság szócsévé kellene válnia. Kovács Györgyné: A várospolitikai agitációs munkával szorosan összefügg a szocialista demokrácia, a közélet fejlesztése. Az anyagban is szerepel, ^hogjr a PB. feladatának tekinti a lakosság bevonását a közügyele intezesebe. A kerületi szervek sokoldalúan vesznek részt a lakosság tájekoztatásaban, s mind tervszerűbb ez a tevékenység. Az elért eredmények mellett a színvonallal még nem elégedettek. . Tovább kell fejleszteni a demokratikus fórumokat, melynek nagyon fontos szerepe van az érdekek egyeztetésében. Igaz, hogy az agitácios munka önmagában nem tudja a gondokat megoldani, de hozzásegít ^ az ellentmondások feloldásához, ahok konfliktus mentes megoldásához. A kerületi agitációs munka elválaszthatatlan a fővárosi és az országos helyzet ismeretétől* Ezért szükséges, hogy a különböző fórumokon szó essen a hozott határozatokról, utasításokról, a lakosság mind jobban ismerje meg; a rendeleteket, törvényeket, a végrehajtási utasi► tasokat. Nem mellékes, hogy ezek szinkronban is legyenek. A népfront feladata, hogy szelesitse azok. ; körét, akik az agitációs munkában resztvesznek. - Előrelépés mutatkozik a koordinációs munka területen is, de még mindig sok párhuzamossággal találkoznak. A fejlesztés igényét a jelentes is megfogalmazza. . - A jelentésben megfogalmazottak jól fogják munkájukat segíteni. Hartmann Rudolf: Az anyagnak egyik célja, hogy a Tanács VI. ötéves tervében megfogalmazottak végrehajtására mozgósítson. Jó lett volna megfogalraazi azt is, hogy ez a terv hogyan jut el az érintettekhez, i s konkrétan azt megfogalmazni, hogy a végrehajtás során milyen konkrét feladatok megoldásához, milyen segítséget várnak. Szerinte az agitacios munkának ezen konkrét feladatok megoldását kell elősegíteni. K *■■>■»■*■■■*■■■*■«* wMBBiwwwimriiriMmg-.v I