Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1980-12-11
,r mm /J. mm Rátki András: Nem véletlen, hogy a személyi javaslatban a politikai megítélése Timár Sándornak eléggé szürke. Vajda et. a passzív szót jól használta. T.S. nem párttag, nem aktiv politikus. Nagyon sokat járt külföldön, nem volt jelzés arra, hogy politikailag esetleg ügyetlen lépést tett volna. Az ténykérdés, hogy a népművészet vonza. az értelmisegieket. Sem Sebő, sem Timár nem voltak hajlandók nacionalista nézetektől nem mentesek udvarába kerülni. Amikor Timár S. a táncházakat ^vezette, akkor is el tudta magát ilyen jelenségektől tetárolni. Timar S. nem aktiv mint politikus, lojális magatartást tanusit. Szerinte nem T.S.-ra kell támaszkodni, amikor az együttes politikai neveléséről van szó. Szilágyi Jánosné:Rendkívül nagy a felelőssége a VB. tagjainak ezen személyi kérdés eldöntésében, hiszen egyikük sem szakember. A művészeti eredmenyeket^illetően is csak másodlagos információik vannak. Most a leírtak és az elhangzott vélemények alapján kell dönteni. Az tény,^hogy a minisztérium által megfogalmazott koncepció a megújulást ^kivan ja elérni. A VB-nek a kivontakozás útját kell elősegíteni döntésével. Azonban ha T.S. kinevezésével értenek egyet nagyon nehéz helyzetet teremtenek az Együttesnél, hiszen ilyen körülmények között egy művészeti ^vezetőnek elfogadtatni magát nem lesz könnyű. Mivel komplynak tüno más javaslat nem hangzott el, javasolja a minisztérium javaslatai fogadják el,^és az együttes pártszervezete próbálja megelőlegezni^ a ^bizalmat. A^pártvezetosegnek vállalnia kell, hogy támogassa az uj művészeti vezetőt. Nincs értelme még tovább huzni az időt egy ujabb személy keresésével, mert az az együttes helyzetén nem segit. Isgyuel Gyula: A hármas követelmény rendszer vezetői kinevezés esetén J^euleg is fennáll. Akkor tud T, S. mellett igent mondani, ha meggyőződik arról, hogy a javasolt politikailag elkötelezett abban amit csinál. Itt nem a közéleti^tevékenységéről van szó, hanem arról, biztosított e-, hogy a művészeti munkában tükröződik-e a párt müvészetpolitikaja, vagy azzal szemben álló művészeti munka folyik majd. bzakmai felkészültség vonatkozásában elfogadja a minisztérium által megfogalmazottakat. i .AndrásRégóta ismeri ezt a probléma,kört, és nagyon zavarta a partvezetoseg azon álláspontja, hogy midenki más alkalmas lehet a funkcióra, csak T.S. nem. De ez vonatkozik a minisztériumra is. T. mdnkajanak megítélése vonatkozásában el kell fogadni a minisztérium véleményét. Itt az merül fel, hogy ha egy vezető il^en f kerül, 3a e árLni a helyét. Úgy látja, hogy politikai ' alkalmassagatekinteteben sem kifogásolható T.S. De nagyon fontos az, hogy mint művészeti vezető az együttesnél politikailag milyen hatást xog kiváltani. Eelmerül majd a pártszervezet helye és szerepe az elkövetkezendő időben. Ebből a személyi kérdésből a pártszervezet egy jelentős presztízsveszteséggel kerül ki, ami annak is betudható,0 hogy tulmentek egy ponton, ennek következtében került ilyen 1esarkítottan ez kérdés a VB. elé. Az együttesnek mindenképpen vezetőre van szükségé, hiszen a jelenlegi helyzet teljesen felemás; az igazn,lncTs» nel}eziti a helyzetet, hogy több vezetője is van az 1 együttesnek.^Ugy véli, hogy amennyiben a minisztérium T.S.-t szakma§ ellenorzi» betartatja mindazt amit feladatként előirt számára, r.fLiwrli meg tad Ja nyerni a pártszervezetet, akkor ki kell hoJv maradíak kételyek. Van-e arra garancia ncfy Uolifxkailag elkötelezett lesz abban amit csinál, s az ismert helyzetben helyt tud-e állni, a minisztérium végig gondolta-e azt hogy milyen helyzetet teremtett. 08 ^onö01Ta e azt> lm _j l___________________________________________________. . ____ p'^V