Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1979-03-01
» 1976. nyarán azonban a^bécsi Duna-hid leszakadt, melynek következtében jelen-I tqs, eddig viziuton szállított árumennyiséget sikerült a vonalainkon való továbbításra megszerezni. Ennek eredményeként a tervezettel szemben 1978. végéig 11,1 %-kal több árutonnakilométert teljesítettünk. j A belföldi és a nemzetközi forgalomnak ez a túl teljesítése az összforgalcmnál is 11 %-os^többletteljesitést eredményezett. Ennek ellenére a vasúti tevékenyig ség nyeresége az V. ötéves terv első hárem esztendejében a tervezett 192.689 j e.Ft-tal szemben 5.214^e.Ft-tal - azaz 2,7 %-kal - kevesebbre, 187.475 e.Ft-ra alakult, mivel^a költségek - elsősorban a termelői árak, a bértömeg /müszak! pótlék bevezetése miatt/ és a RIV kocsibérek növekedése következtében - a bevételeknél 7,5 %-kal nagyobb ütemben nőtték. /2.sz.melléklet/ I A konténerszállitmányqzásl tevékenység, melyet a GySEV szállítmányozási igazgatósága a "Raabersped" lát el, a tárgyalt időszakban ugrásszerűen megnövekedett. A tervezett 5.354 db konténerrel szemben - 13.670 db-bal többet - 19.020 db-ot szállítmányoztunk, többségében tengerentúlra. Ennek következtében a II * 7.583 e.Ft-ra tervezett nyereséggel szemben ennék több mint hatszorosát, | 45.928 e.Ft-ot teljesítettünk. ■ '■#'? - ' , ® A vámszabadraktárqzás nyeresége a hárem év alatt a tervezett 19.988 e.Ft-tal szemben csak 18.842 e.Ft-ot, 94,3 %-ot tett ki, melynek oka, hogy a 7.500 m2- 1 es raktárkapacitás megépítése szerkezeti problémák és áttervezés miatt kezel egy év késedelmet szenvedett. H Az idegenforgalmi és vendéglátó tevékenység a fenti időszakban a tervezett 1.312 e.Ft-tal szemben ennék közel öt es felszeresét, 7.184 e.Ft nyereséget ért el, döntően az 1977-ben megnyílt soproni Lokomotív Utazási Iroda és a Vezérigazgatóságon létesitett idegenforgalmi részleg tevékenységénék eredménye-Egyéb, az osztrák^vonalnak nyújtott szolgáltatások után a három évre tervezett | 9.601 e.Ft nyereséggel szemben 9.116 e,Ft-tal többet, azaz 18.717 e.Ft-ot értünk el, mely 95 %-kal több a tervezettnél. ■ Mindezek együttes hatásaként az 1976-1978. évékre tervezett, 231.173 e.Ft vállalati nyereséget 20,3 %-os túlteljesítéssel, 278.146 e.Ft-ra növeltük és 10,1 y te 1 %-kal többet, összesen 241.205 e. osztrák Schillinget termeltünk. Az ötéves terv első három esztendejében elért eredmények megbízható alapot adnak ahhoz, hogy a tovább csökkenő vasúti szállítási teljesítmények és bevéte! lék ellenére az uj tevékenységek, elsősorban a konténerszállitmányozás és a : vámszabadraktározás továbbfejlesztésével az eredeti V. ötéves nyereségtervünj két 25 %-kal, 408.068 e.Ft-ról 513.506 e.Ft-ra, deviza-termelésünket pedig | 10,3 %-kal, 400.044 e. osztrák Schillingről 441.102 e. osztrák Schillingre I emeljük, s igy az 1975. évi bázishoz viszonyítva a forint nyereséget 172,9 %j I! ra, a Schilling-termelést pedig 163,7 %-ra teljesítsük. Eredményeink értékelésénél megjegyezzük, hogy a vasúti áruszállításnál csak az évi, átlagosan 76.834 e. árutonnakilométer belföldi forgalom spontán, mig az évi, átlagosan 206.570 e„ árutonnakilcméter nemzetközi forgalomnak 86,1 %-át a változó nemzetközi fuvarpiac elemzésével, szolgáltatásaink fokozásával, át-