Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1977-03-10

Eszményképeik köz öt megtaláljuk politikai vezetőinket, társadalmunk.­­a különböző tudomány gak és a sport kiemelkedő képviselőit. Szeretnek dolgozni,, szívesen dolgoznak választott szakmájukban. Amióta dolgoznak, komolyabbak lettek, jobban érzik a felelősséget, a felnőttek­hez való viszonyuk is megváltozott. Tanulóink negativ megnyilvánulásai: a statikus, antidialelctikus gondol ­kodás, a tantárgyak ismeretanyagának elkülönítése, a vallásosság. A közismereti tantárgyaknál áthidalhatatlan szakadék van a tantervi követelmények és a tanulók előképzettsége között. Az általános iskola az értelmi és világnézeti nevelés megalapozása mellett elsősorban érzelmi hatásokra törekszik, eredményesen, A korlátozott óraszám és a terjedelmes tantervi anyag arra ösztönöz bennünket, hogy az értelmi és világnézeti tényezők felhasználásával felismertessük a törvényszerü­­^ ségeket, ugyanakkor sajnos nem jut elég időnk az érzelmi nevelésre, te Problémát jelent az is, hogy a tanulók nem egyforma Intenzitással tanul­ják a különböző tantárgyakat. Bizonyos területeken hiányos ismereteik vannak, amelyek az ismeretek világnézeti szerveződésénél nem egyforma súllyal esnek latba. Középiskolát végzett tanulóinknál potenciálisan előnynek tekinthető az, hogy a tanulók a középiskolában materialista szemléletű és szaktárgyi /világnézetünk alapjai/ oktatásban vettek részt. Gátló körülmény, hogy különböző tipusu középiskolákból jöttek, nagyon heterogén ismeretekkel rendelkeznek. Ismereteik, tudásuk közel azonos szintre való hozása, a tananyagon belüli összefüggések megláttatása, következtetések le­vonása sokszor a tervezettnél hosszabb időt vesz igénybe, a igy a világ­nézeti, filozófiai jellegű kerdesek, viták során a teljes meggyőzés helyett a marxista .iláspont deklarálásával vagyunk lénytelenek megelégedni-, Ez elegendő a marxista világnézetű , vagy azt befogadni kész tanulók számára, de nem győzi meg a kialakult világnézettel nem rendelkező, vagy eppen idealista világnézetű tanulókat. Tapasztalataink szerint te ez utóbbiak kevesen vannak, de viszonylag jelentős a nem kialakult világnézetű tanulók száma. te Á-tajiul^k_.világnézeti, erkölcsi nevelésében, politikai tájékozottságuk alajculás ában jelentős szerepe van az ifjúsági mozgalomnak, " ““ Az MZMP ifjúságpolitikai határozatában foglalt elvek az iskola oktató­­nevelő munkájában, a tanulóközösség életében érvényesülnek. , Iskolánk tanulóinak 39 1-a KISZ tag. .ízzel a szervezettséggel icozel sem lehetünk megelégedve-, feltétlenül arra kell törekednünk, hogy ezt az arányt növeljük, különösen az egységes tagozaton. Az alacsony szervezettségi arány ellenére iskolánk közösségi életének a motorja az iskolai KISZ—vezetőség es az alapszervezetek. Ma már egyetlen politikaif kulturális rendezvény sem képzelhető el részvételük nélkül* A diákönkormányzat a KISZ csucsvezetőség tevékenységén keresztül érré* - nyesül. A tanulókat érintő legfontosabb tantestületi értekezleteken., & legyeim!^tárgyalásokon rendszeresen résztvesznek. Az alapszervezeti KISZ vezetőségek véleményt nyilvánítanak a jutalmazásnál, a magatartás es szorgalom jegyek elbírálásánál, az utlevelkérelmeknél, az egyetemi felvételi javaslatoknál. Az osztályfőnökökkel közösen állitják össze az üdültetési javaslatokat, a lcözepea-rendü tanulók teljesitménabérbe helyezését véleményezik.. 13/1977. { /lm , I —*.... 11 - te" ~~ r ' 11 r- 5 -1 . . .____________

Next

/
Thumbnails
Contents