Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1977-03-10
tetetew- 4 -f -Úgy érzi teljesebb lenne a jelentés, ha azt is bemutatta^ volna, hogy milyen a pártszervezet szerepe az iskola életeben. Az iskola 38 tanárának 5o %-a párttag, politikai iskolai ^ végzettséggel 18 fő rendelkezik. Mind az igazgató elvtársnő, mind a pedagógusok munkájukért kormánykitüntetésben, miniszteri és KISZ kitüntetésben részesültek. Meglepőnek tartja, hogy az iskola szakoktatói közül senki nem kapott kitüntetést. Ilyen vonatkozásban a jövőben a pártszervezetnek.!-jobban oda kell figyelnie. -A protekció kérdésével kapcsolatban vigyázni kell, hogy mit minősítünk annak. Véleménye szerint az SZH-s elvtársak^ gyermekei esetében semmiképen nem beszélhetünk protekcióról, mert ezek felvételére kormányhatározat van. Helyesnek tartaná, ha a férőhelyek bővítésével kapcsolatban konzultálnának a Munkaügyi Minisztériummal. Azok a szervek pedig, akik a fogműves szakmákra javasolják a gyermekeket vállalják, hogy^ végzés után 5 évig alkalmazzák a fiatalt. - Az oktato-nevelo munkáról néhány szót: véleménye szerint túl szép az a kép ami a nevelő munkáról az anyagban van. "A tanulók ismerik ~ nemzeti múltúnk hagyományait, a hazafiság kérdését." Ok^ezt igy nem merik kimondani, véleménye szerint sokat kell meg ezen a területen tenni. -Ákos Zsuzsa A KISZ.Kongresszuson a fiatalokkal való fokozott foglalkozás területén két réteg szerepelt.Ezek egyike a szakmunkásképzésben résztvevő fiatalok. Véleménye szerint az iskolában a KISZ szervezet szerencsés helyzetben van, az állami és a helyi pártvezetéstől nagyon sok segitSéget kapribk. - A tanulmányi munkával kapcsolatban a KISZ feladata növekedett, és reméli, hogy a tantestülettel együtt eredményeket tudnak elérni ezen a területen is.- Az iskolai diákparlamenten részt vett, valósnak érzi az ifekolában a demokratizmust, úgy érzi, itt sokkal szabadabb a gyermekek megnyilatkozása. - Az iskolában a KISZ szervezettsége 39 1-os, ami jobb mint a budapesti átlag /3o-35 1/, de tartalmasabb munkával tovább lehetne emelni. Gárdonyi Éva: ^ A protekció kérdésével kapcsolatban: nem olyan elvtársak gyermekeire gondolt akiknek komoly érdemei vannak szocialista rendszerünk építésével kapcsolatban/Konkrét példát emlit a protekcióról./ - Az iskola szakoktatói közül valóban kevesen rendelkeznek pedagógusi képzettséggel. Ennek magyarazata az, hogy a szakoktatók nem az iskola állományába tartoznak, hanem vállalatokhoz. így tehát a vállalatok vezetői felé az iskola csak az igényétmtudja megfogalmazni.- A NEB országos vizsgálat alapján a közelmúltban tárgyalta, hogy miért kell 4 hónapig várni az állampolgároknak egy-egy fogpótlásra. Ennek az oka nemcsak abban van, hogy kevés a fogműves, de abban is, hogy a fogművesek munkaidejükben maszek munkákat végeznek. Nem várható tehát e téren komoly javulás a jövőben sem, mert a fogműves tanulói férőhelyet nem lehet emelni olyan mértékben, hogy ez megoldaná a gondokat.- Egyetért Orbán elvtárs azon véleményével, hogy azt a gyermekanyagot kell kepezni ami van.Végső soron társadalmi feladat, hogy szakmunkasokat kell adni az országnak, - de nem ilyen egyszerű. A jelenlegi gyermekanyagban nem az dominál, hogy kinek milyen rátermettsége van a szakmára. Az oktatásban nem^a szakmai tárgyaknál van gond, hanem a matematikánál, fizikánál. -v t/ _ _______________________________________________________,______ _ J- . . ~