Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1976-12-16
I állnának a dolgok a Déli csomóponton, ha a felelős pártszervek ennek a határozatnak a végrehajtásával nem ilyen megkülönböztetetten foglalkoztak volna. Nagyon sok energiájuk van abban, hogy ilyen eredményekről lehet számot adni. Egyetért azzal is, hogy a VB. köszönetét mondjon a testületnek, és köszönje meg Török elvtárs személyes tevékenységét is. A 6. oldalon - az összefoglalóban - megfogalmazott tennivalókkal is egyet lehet érteni, figyelembevéve a jelentésben^foglaltakat. Hasznos lesz, ha a jelentés alapján valamennyi párt és KISZ szervezetben áttekintik a határozat végrehajtásának tapasztalatait, helyzetét, és alapszervezetenként elemezzék azokat, tárják fel milyen fogyatékosságok vannak még. Egyet írt azzal is, houy a pozitív tapasztalatok említésén túl a figyelmet a további tennivalókra, a munkában még meglévő gyengeségek megszüntetése;, érdekében a Déli KISZ választott testületének magasabb szinten kell dolgoznia. A VB. a KISZ vezetőségtől, a KISZ szervezetektől kéri, hogy fiatalosabban, lendületesebben - a jogokat és kötelezettségeket egységben értelmezve - szorgoskodjanak az ifjúságpolitikai határozat szinvonalasabb, maradéktalanabb végrehajtása érdekében. Meg kell dicsenni rí azokat a KISZ szervezeteket ahol ez a munka jól megy, de ha szükséges 1 bírálni is, munkára ösztönözi is kell a fiatalokat. Egyetért azzal, is, hogy a MÁV felsőbb szerveinél szorgalmazni kell az élet és munkakörülmények javításával történő megkülönböztetett foglalkozást, hiszen az uj létesítményekkel csak néhány rétegnek lett a körülménye jó. Javasolja a VB. köszönje meg a munkát, és a további tennivalókkal 1 együtt fogadja el a jelentést, Á jelentés alapján tekintsék át a helyzetet és fogalmazzák meg a további konkrét feladatokat. Napirend 3, pontja: J.eíentés a politikai vitakörök kerületi tapaszfalakairól. B: Előadó: Hargitai Péterné Kérdés: Dr"." Denes Béláné: Miért okoz :ondot a kisebb létszámú pedagógus pártál'aps z er vez e te lén él a vitaköri foglalkozások rendszeres megtartása? Válasz: Ii'ar, ;Ttai Péterné: Mint a jelentésben irták, valóban probléma a kislé'tsz'ámu pedagógus pártalapszervezeteknél a vitakörök rendszeres meg(f^ tartása, b-8-lo fős párttagság esetében mindenhol helyt kell állni, sok rendszeres elfogalaltságuk van, a leterhelés sokkal intenzivebben jelentkezik. A pártoktatás keretében is jelentkeznek azok a^témák, amelyet vitakörön is meg kell vitatni. A vitakörök megtartása * - ami a szóbeli agitációnak igen lényeges formája - gondok okoz. Nincs is minden pedagógus pártalapszervezetnél vitakör, ezzel együtt arra kell törekedni, hogy ez a forma érvényesüljön, mert mindennapi kérdések jobban felszínre kerülnek a vitakörök keretében. Hozzászólások: Tóth Sándorné: A jelentés tükrözi a vitakörök munkájáról a tapasztalatokat'. Náluk a Tanácsnál érdekes gyakorlat alakult ki; egy-egy foglalkozás bevezetését más-más témakörök kapcsán egy vitakör tagg . ! készíti elő. Ennek olyan hatása is van, hogy egy adott téma kapcsán alaposabban el lehet mélyülni az anyagban. Ennek a módszernek náluk jó visszhangja van. • ' t/Y' g, c, * :——— 1 ........... 8. .....j . " 11 111 ' —.. — —1 I i 1