Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1975-10-16
" j-vrzp- V— ü wmmm wmmmmmmmmmmm ■ m * mwm i > . -i-Dr. Raftné et.-nő ehhez nagy segítséget főt tudni nyújtani. Figyelemmel kiséréssel, meggyőzéssel segítse munkájukat. ■ Összefoglalás: Kováos István: Javasolja: Rögzítse a VB, hogy a Bizottság alapos munkát végze-fc-fc, összegezte a jelentésben a legfontosabb tapasztalatokat reálisan, és tárgyilagosan. - Állapítsa meg a VB, a vizsgálat bebizonyította, hogy a VB. helyesen döntött amikor Szamos Géza kinevezésével értett egyet. - Állapítsa meg; Kovács Tibor volt igazgató az utódlásra vonatkozó káderügyben sok tekintetben nem az érvényben lévő káderpolitikai elvekhez igazodott, állásfoglalása, véleménye erősen túlzó, szubjektív volt. A pártvezetőséget nem tekintette partnernek, nem támaszkodott véleményére. Ezért a Végrehajtó Bizottság részesítse figyelmeztetésben.- A VB. a Bizottság jelentésével összhangban, ill. az abban megfogalmazottakkal egyetértve Ítélje meg a pártvezetőség munkáját. Hivja fel a pártvezetőség figyelmét, hogy tevékenységük jelenleg nem megfelelő, kérje, hogy rövid időn belül a jelentésben megfo^ galmazott követelményeknek tegyen eleget. A VB. állásfoglalását a pártszervezettel ismertetni kell, és a PB. adjon meg minden segítséget ahhoz, hogy feladatuknak maradéktalanul eleget tudjanak tenni.- A PVB. hivja fel a párt és állami vezetés figyelmét, hogy Pados Antal igazgatóhelyettessel szemben a jövőben támasszanak nagyobb követelményt annak érdekében, hogy funkciója betöltésére alkalmas legyen. Egy bizonyos idő eltelte után az igazgató és a pártvezetőség készítse el Pados Antal reális minősítését, amely tartalmazza a vele szemben támasztandó követelményeket is.- A VB. hivja fel az illetékes állami szervek figyelmét a következőkre:- az ÉSZK-ban kialakult helyzetre - részben- a hatásköri jogok gyakorlásának következetlensége miatt került sor /minősítés, együttműködés hiánya/,- a káderkérdések előkészítése során több tekintetben nem úgy jártak el ahogy az elő van irva,- gondoskodjanak arról, hogy Pados Antal munkájának megítélésére sor kerüljön, az uj vezetést segítsék abban, hogy irányában O megfelelő követelményt támasszon,- képezze alapos megfontolás tárgyát, hogy Kovács Tibor volt igazgató — mint nyugdijas — továbbra is az iskolában dolgozzon. A VB. értsen egyet azzal, hogy a vizsgálat megállapításait taggyűlésen ismertessék. Kérje Fel Dr. Fülöp et-at, hogy ezen a taggyűlésen vegyen részt. E taggyűlésen vegyen részt Dr. Raftné, és Fehérné et.-nő is. Cél az legyen, hogy a megállapítások ismertetésén túl, a helyes értelmezés mellett hajtsák vegre feladatukat.- A VB. állapítsa meg, hogy a Pártbizottság számára is van levonni való következtetés, elvi alapon történő vezetői, és kommunista magatartás vonatkozásában, de úgyis mint a pártszervezet munkáját folyamatosan segítő instruktori tevékenység. Ezt a megállapítást apparátus értekezleten ismertetni kell. A Végrehajtó Bizottság: az Épitőipari Szakközépiskolában lefolytatott vizsgálat megállapításairól szóló jelentést, a teendő intézkedésekre vonatkozó javaslatokat, az összefoglalóban elhangzottakkal egyetértve elfogadta. vjrn1-•>■«;iic ■