Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1975-09-18
l wma*et«fmju 2aiuxj»v.. 1. • mwmmmnr-:. -a i . -’- 1 > I Urrv véli. ezt követően Kiss et.-nak lesz alkalma bizonyítani, olyan vonatkozásban is, hogy az uj munkatársakkal hogyan tud együttműködni. Kovács Józsefné: - Az a véleménye, hogy Kiss et. munkája során jelentkező problémák nem kizárólag az együttműködés hiányából adódtak, sőt legtöbb esetben az együttműködés az ő helytelen ^ vezetési stílusa miatt hiányzott. Ez a tény a pártvezetoseg részéről is elhangzott Lovász és Csermák et. minősítésékor. Az a kérése a VB. felé, hogy a személyi változások lebonyolítanak időtartamát rövidre szabja meg, mert a jelenlegi állapotok következmények nélkül nem tarthatók. Összef o/'lalás: ■ Kovács István: - Figyelembevéve a/ hosszú idő óta összegyűlt ta<0 pasztalatoKát, az elhangzottakat, a Vegyepszernel kialakult jellemző helyzet ismeretében az alábbiakat javasolja: _ ^- Ahhoz, hogy a vállalat tevékenységét meg lehessen pitéim, egyszer s mindenkorra fel kell hagyni a bázis-szemlelettel, valósághoz igazodva, konkrét tények alapján kell ezt elvegezni. Abból kell kiindulni, hogy ilyen épitőipari kapacitással, ilyen rossz hatásfokkal nem lehet gazdálkodni. Ez az ervenyben levcq KB. határozatokkal sem egyeztethető. Csak ilyen^szintet eierni i irreális, nem lehet elfogadni, a követelményektől messze elmarad.- A felelősségi sorrend megállapitasenak kérdésé; mindenkor az i egyszemélyi felelősség elvét kell szem előtt_tartani. Jogos az az érzés, hogy ebben a vonatkozásban a tárgyilagos megiteles hiányzik.- A Vezérigazgatóság a minősítéseket úgy vegezze el, hogy az tartalmi szempontból a VB. május határozatában foglaltaknak, és az érvényben lévő káderpolitikai határozatolaiak megfeleljen, I í mert az előterjesztett személyi anyagok elmaradnak a követelményektől, tartalmukat tekintve színvonaltalanok. Kiss et.~ esetében a szakmai alkalmasságon túl térjen ki árpolitikái alkal- O másságra is, és nem utolsó sorban a vezetői készségre. A VB. egyértelműen mondja ki, hogy a mostani minősités-kiegeszités nem tükrözi a májusi határozatban megfogalmazottakat. A VB. határozzon úgy, hogy KISS et. kezdje el az ML. esti egyetemet,mivel politikai felkészültsége elégtelen, amely a maga* tartásában is megnyilvánul sok esetben.- A VB ne értsen egyet azzal, hogy /1977-ben térjen_vissza Kiss et munkájának, munkamódszerének vizsgálatára. Javasolja,Jiogy erre az 1976-os gazdasági tevékenység értékelésekor terjen viszsza a VB. A műszaki és gazdasági igazgatóhelyettesekkel kapcsolatban javasolja, a VB. ne szabjon meg időt a személyi cserek lebonyolítására, viszont fontosnak tartja, hogy a lehető legrövidebb , idő alatt végezzék el. A VB. értsen egyet azzal, hogy a két gazdasági vezető- Lovász és Csermák et. - minősítésén a ker.-i PB. k/ópviselője vegyen részt. A Végrehajtó Bizottság: az összefoglalóban elhangzottakkal egyetértve, a PVB. május 29.-i a Vegyépszer tevékenységével kapcsolatos állásfoglalás végrehajtásáról szóló tájékoztató jelentést elfogadta. ; é___________________________________________________________ i '