Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1974-03-20
\ ' Az igazgató érdeklődése a munkahelyi körülmények iránt kétségtelenül pozitiv dolog, de érintkezési stilusa sok dolgozóban kelt visszatetszést és megkülönböztetett személyi kapcsolatainak kifejezése, vagy tudata nem segiti elő az őszinte nyilt légkör kialakulását. Vezetői magatartásában és a szocialista vezetői munkastílus kialakításában még sok javítanivaló található /elsősorban a következetesen emberséges bánásmód Icialakitasa és a pártszervezetre való érdemi támaszkodás megvalósítása/• rs A bárt politikájának érvénye art é_se, és az ennek, éjiekében eogközök hatékonysága A Vállalat dolgozói körében a politikai hangulat nyugodt, kedvező. A párt általánosan ismert politikai célkitűzéseit a kommunisták tőlük telhetőén igyekeznek valóra váltani. A fontosabb határozatokat ismerik és munkájukat azoknak megfelelően végzik. A párt szavának súlya van a dolgozók között. A párt politikájával ellentétes tendenciák nem érvényesülnek. Nem ilyen kedvező a helyzet a párthatározatok konkrét helyi viszonyokra való allcalmazasa teren. Nincs céltudatos tervszerű munka, nem alakítanak ki a helyi sajátosságok elemzésén nyugvó célkitűzéseket, nincsenek azok elerese , érdekében megfogalmazott határozatok és ezáltal elmarad a társadalmi szervekkel összehangolt politikai munka; vagy csak rövididejű kampányszerű formában valósul meg. A beszámoltatás, a menetközben! értékelés és a helyszíni segi— tés nem jellemző a pártirányitó munka stilusára. Nincs közgondolkodást formaié összehangolt, rendszeres politikai tevékenység. ! X°i £ fo p-----------------------' I l - ----- M . l ..... . II II I II I . M I, I , .1, I II I „UJ