Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1973-12-20
j,i; A kibontakozás feltételei - azzal, hogy J973. X. 31. óta az Intézetnek választott párttitkára van, akit i ; || csaknem egyhangúlag választott meg a pártszervezet, és így mind az intózetvezetés, mind a pártszervezet * és a pártvezetőség bizalmát bírja -, a pártszervezet és a pártvezetőség részéről adottak. Ahhoz azonban, hogy a kapcsolatok és az együttműködés az intézeti vezetés és mozgalmi vezetés felső szintjén megjavuljanak és hatékonyabban segítsék a gazdasági és politikai célkitűzések megvalósítását, szükséges- az őszinte és k'rrekt információ, véleménycsere és problómafeltárás- a pártszervezet é', az intézeti demokrácia fórumainak fokozottabb bevonása az intézeti döntések előkészítésébe és végrehajtásába. Ezen belül törekedni kell a szükséges idő biztosítására. Összefoglalva a feladatokat és a megoldásukhoz szükséges eszközöket, az alábbiakat keli tenni:- A gazdaságszervező munkában a helyes szakmai célkitűzések végrehajtásának módszereit a mozgalmi szervekkel közösen, úgy kell kialakítani, hogy a szakmai és politikai munkában a kezdeményezőkészség és az aktivitás növekedjék. Ennek érdekében az Intézet szakmapolitikai tanácsadó testületében, a Műszaki Fejlesztési Bizottságban dolgozó kommunisták közös állásfoglalását kialakító szakmapolitikai aktívát javasolunk létrehozni.- A szervezeti életet a mozgalmi szervekben, különösen a pártszervezetben ós a szakszervezetben javítani kell.- A pártszervezet taggyűléseinek többet kell foglalkozni olyan kérdésekkel, amelyek az intézeti munkához közvetlenül kapcsolódnak.- Fokozni kell a pártszervezet gazdasági munkát ellenőrző tevékenységét.- Az intézeti demokrácia érvényesülését minden szinten biztosítani kell.- Törekedni kell az Intézeten belül a társadalmi tevékenység fokozottabb erkölcsi elismerésének biztov sítására.- A pártvezetőség a korábbinál jobban támaszkodjon konkrét megbízásokkal a pártcsoportok és az egyes párttagok munkájára.- Az intézetvezetésnek és a mozgalmi szerveknek közös éves intézkedési tervet kell kidolgozniuk. í. |f| y,f r Budapest, 1973. december 12. / *Í dr. Csáki Norbert s.k. Kálnoki Kis Sándor s.k. Ife, ffi igazgató az MSZMP alapszervezet titkára . Melléklet: 4 db táblázat * IpPIpp< e i /O IP 6 jjl i