Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1973-10-25
- - - * Hiányáról, többek között azért, mert az intézet a tárca szervezési és ezzel összefüggő feladatait hivatott megvalósítani, és mint hlyen, a KGM—né1 az üzem- és munkaszervezés egyik bázislétesitményeként szerepel* Jól előkészített és részben már az elmúlt évek során megvalósított szervezési feladatokat is magában foglaló üzem— és munkaszervezési tervek példájaképpen vázoljuk a MEFI, — a tárca által már az év elején jóváhagyott, - középtávú szervezési programjának jelentősebb feladatait. Végül annak bizonyításaként, hogy az üzem- és munkaszervezési feladatok a vállalatik gazdasági életének a mindennapi tevékenységén túl kiemelkedő részévé váltak, megemlítjük, hogy a Vizügyi Epitő Vállalat 1973- évi politikai- gazdasági intézkedési tervének jelentős része foglalkozik igen részletesen üzem- és munkaszervezési feladatokkal. A munka- és üzemszervezési feladatok megvitatása céljából még év elején ankétot rendeztek, amelyen igen értékes hozzáír szólások, többek között a vállalat igazgatójának e tárgyban irt részletes tanulmánya is elhangzott. A mostani alkalmat megelőzően még az év tavaszán és a féléves ősz— szesitő jelentésünk készítése során is tájékozódtunk kerületünk minden gazdasági egységénél az üzem— és munkaszervezési tervek elkészítéséről és végrehajtásáról, megállapítottuk, hogy azok jóváhagyása megtörtént, végrehajtásuk általában időarányos. A VILATI megalakulásától kezdve segítette számos országos jelentőséglTnagyberuházás megvalósítását az auttimatizálás területén végzett munkájával. Ilyen beruházások voltak:- hengerművek- timföldgyárak- cementmüvek- vegyiművek- mezőgazdasági berendezések- szerszámgépek vezérlése- forgalomirányítás, stb. fa Ezenkívül foglalkozik a vállalat a termelés hatékony módszerekkel történő növelése érdekében a termelést ellenőrző és regisztráló berendezésekkel; /Prooesszográf/, kis számítógép típusok, valamint anyaggazdálkodási és termelés irányitó berendezések kifejlesztésével és gyártásával. E területeken elért eredmények megtartása és 7 növelése mellett programjuk többek között az alábbiakat tartalmazza: Üzemszervezés területén:- kártya gyártósor beállítása,- numerikus szerszámgép vezérlések gyártásához licenc vásárlása, stb. Ügyvitelszervezés területén:- anyag- és raktárgazdálkodás számitógépes megoldása,- számitógép alkalmazásával mesterrajz készítés a kártyagyártáshoz, stb. 1 I 1j ; I _________________________ l__J / i I ■ -í-