Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1972-05-25

' mmaMKaamtkmt*an.iu . I . . , É « ... ... -ta— ' -• ■ ., í1 í T. . *'j I ti- 2 -Jelentős szerepe van az Intézetnek a KB és a Kormány, beruházási politikáról hozott határozatai, valamint a KB 1971* XII. 1.-én hozott határozatai végrehajtása terén* A PVB felhívja az Intézet szakmai vezetői, pártszervezete, illetve a pártszervezet vezetősége figyelmét arra, hogy a kiemelt jelentőségű - fent említett - határozatokban foglalt feladatok végrehajtása mellett,- törekedjenek orra, hogy az együttműködés, aund a szakmai vezetők és egységeik, mind a szakmai és mozgalmi vezető szervek között minden szinten tovább erősödjék,- fordítsanak továbbra is nagy figyelmest a fontosabb dönté­sek előkészítésére, a dolgozók vagy képviselőik véleményé­nek meghallgatására, az intézeti demokratizmus kibontakoz­tatására, érvényesülésére,- fokozott gonddal törődjenek az anyagi és erkölcsi ösztön­zés adta lehetőségek kibontakoztatásával, a törzsgárda tag­ság megbecsülésével, a szocialista munkaverseny mozgalom szervezésével, * I- az Intézet vezető tisztségeiben lévőknél és a vezető munka­­körök betöltésénél biztosítsák a káderekkel szemben támasz­tott "hármas követelmény" érvényesülését* A pártmunka színvonalának további növekedése érdekében, fordítsanak nagy gondot, 9 j| - a taggyűlések alapos előkészítésére, a pártrendezvényeken a párttagok aktivitásának fokozására,- a pártszervezet gazdaságszervező tevékenységének javítására, j I- a pártcsoportokban folyó munka segítésére, megjavítására, - a párttagság pártmegbizatással történő ellátására, egyenle­tes leterhelésére, - a túlzott igénybevétel megszüntetésére,- a pártépitési munkának, - a KI3Z munkában kitűnt, jól dolgozó fiatal műszakiak ás közgazdászok közötti,- megjavítására, különösen azoknál a termelő egységeknél, ahol nincsenek párt­tagok, • U fo* ' jBffmi-' f , i • tette'- ; * I ! .. ...tó.----------------------------------------------------------------------------------------------— —I

Next

/
Thumbnails
Contents