Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1972-05-11

- 5 -Hánki e. /folyt./ Olyan emberekről van szó, akik párttagok, de ma már nem tudnak haté­konyan dolgozni elmaradnak, érzik gyengeségüket, a 25 éves fiatalok ezeket az embereket nem becsülik. Működési Szabályzat van az Intézetnek, másként nem is tudna dolgozni, most egy másikat kell készíteni, modernebb, formában. Kutatási Szabadság; lényeges viták erről nem voltak, politikai tartal­mú vita az intézetnél nem éleződött, ki. Közvélemény tájékoztatása: probléma ezen a téren van. Az intézetben hetente kétszer vannak benn, ninc3 meg a szoros együttműködés. Admin. te 0. értekezleteket- Igazgatói-osztályvezetői értekezleteket rendszere­sen megtartják. Az osztály értekezleteken párttitkár, SzB és 15 olyan munkatárs van, akik állandóan megkapják a tájékoztatást. Osztályérte­kezlet után hívják össze az osztály tagjait é3 tájékoztatják őket, saj­nos ezket már titkábban tartják meg, ezek többször elmaradnak, vagy későbbi időpontban tartják meg. Az uj Működési Szabályzat ezt az osztályvezetők részére már kötelezővé teszi, B Mucsi e. Tudományos munka: szakmára nincs kereslet történeti szakon, nincs hová menni az embereknek, nem annyira rossz munkaerők ezek oz emberek, hogy ki kellene őket tenni, egyenlőre nem látnak megoldást. KISZ-szervezet az Intézetben ninc3, nem volt soha, nincs annyi fiatal, te hogy ezt létre lehetne hozni. Kevés idő volt arra, hogy megvitassák az anyagot, máskor ilyen VB anyagot kétszer-háromszor vitatnak, átnéznek, érje nem volt mos idő. * Jelentést az alapszervezet taggyűlése azonban megtárgyalta, azt elfo­gadta. Tagfelvételi munka: 1970-ben vettünk fel párttagot, 55 fős a pártszer­vezet, nem rossz az arány. 5-6 éven át csak fiatalt vettünk fel. Jelen­leg is van egy-két olyan ember, aki érik a párttagságra, ezt erőltetni nem tudjuk, a pártcsoporthizalmiak figyelik, hogy kik azok, akik köze­| lednek a párthoz. Kutatási Szabadság: publikálás jelenleg Í3 gond, a Sorsforduló kapcso­latban az Intézet a KB. 0. beszélgettünk, tanulságokat o jövőben hasz­nosítani fogják. Az intézet dolgozóinak tudomására koll adni, hogy az egye3 müveket püblikálásra, vagy nem arra termelik, ezt meg kell mondanie s , * J ..... fi ■ I—— -------

Next

/
Thumbnails
Contents