Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1971-12-10
! . _9" í i Kada et.: Kéri, hogy az Előadó elvtársak csak arra válaszoljanak, 1 amivel nem értenek egyet. ( Válaszadásra nem került sor, mivel az előadók az elhangzottakkal egyetértettek. Kada et.: Javasolja, hogy a párt VB fogadja el a jelentést és állapítsa meg, hogy a Pkság munkája kedvezően fejlődött és fejezze ki elismerését. A jelentés tükrözi a fejlődést, amit megtett a Pkság. Javult a Pkság vezetésének munkája, szervezettebb és következetesebb lett. A Bp.-i Pkság rendkívüli segitséget is adott. Többször kijöttek és segítettek. a kapcsolat mind a Bp.-i, mind a Kerületi Pksággal jónak mondható. A pártszervezet munkájában is megfigyelhető fejlődés és a pártvezetőségnek is az érdeme a jó együttműködés a Pksággal.. Javult a politikai nevelőmunka is. Most már alig van probléma a kommunisták példamutatásával. CT Jónak mondható az állomány hangulata, amelyhez hozzájárult a vezetőség törekvése, segíteni akarása. A gondok közül talán kettőt kiemelne. Egyik a technikai ellátottság, a másik a régi kötöttség, a színház és más ügyelet, ami terheli az állományt. Ezt lehetne már társadalmasi— tani. Mindenütt van tüzrendészeti megbízott. Véleménye szerint vannak olyan dolgok, amiktől bátran kell, kellene szabadulni. Kéri, hogy a Bp.-i PB illetékesei is jelezzék ezt a véleményt, és ha lehet segítsék. A technikai kérdés: ’54-es rendszerű a kocsi, ami hegyen nagyon lassú. Még a helyiség kérdésénél is jó lenne, ha növekedne a technika. Kérése, hogy a Bp. PB jelez&e, hogy valamit tenni kell, mert ez előbb, .vagy utóbb visszaüt. Félő, hogy a sok fontos, indokol t„ beruházások mögött ez háttérbe szorul. Reméli, hogy CT3 a Bp.-i PB támogatását rémévé megoldható ez a kérdés is. A BM-en belül egy kicsit mostoha volt a tűzrendészet. Egyetért azokkal a javaslatokkal, amit Kovács, Nagyné, Ficsor és Méregh et. elmondott. Jó lenne kiegészíteni a javaslatokat, mert azokkal egyet lehet érteni és talán a pártszerve’ zet munkáját figyelembevéve, az éves értékelő taggyűlésük jövendő határozatát meg kellene fogalmazni és eljuttatni a taggyűlésre, hogy azt ismertessék. Javasolja, hogy a pártszervezet a VB értékelését, állásfoglalását is tárgyalja meg és az állománnyal is a fontosabb, rájuk tartozó dolgot ismertessék. Javasolja, hogy a KBXI.3-Í határozatát a VB határozattal együtt tárgyalja meg jövő év január elején. Miután erre már határozat van - a tanácsositásra - Kékedi elvtárséknak jó lenne akár szóban, akár más módon tájékoztatni a Tanács VB-t. I Ép I Ili®' i ’ VJ 1 - , HSrair 1 !p T5J' - — ___