Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1969-11-13

| ' fi f > iufizeti szempont s hozzátartozott ehhez az. is, he ;/ szinte kizárólag férfiak kerülhettek a Levéltárba munkatárs::.; .lentős változás következett be a felszabadulás utáni c­­v hon. Egyrészről a Levéltár hosszú időre a társadalomtu­­... oy okkal foglalkozó intézetek élvonal ból a perifériák­ra korült, ugyanakkor másrészről a káderösszetétele jelen­tősen megváltozott, Főleg 1950-től, jórészt tudatos káderpo­litika következtében több munkás és parass tsz ér...o.zásu, de mindenesetre yiár a népi demokrácia által nevelt értül:..isó i korült a hévéitárba. Az ellenforradalom jelentősem vissza­­yetette a Levéltár kádoihelyzétét és ideológiai fejlődését. 1956-tófifelsőbb állami és pártszorVok a legkülönbözőbb té­rülőtökről a Levéltárba helyeztek több munkatársat. A káder­utánpótlásban a levéltáron belül időről-időre annyira clle.n­­t étes^szempontok érvényesültek, -hogy következetes kádomsü­ti káról tulajdonképpen nem lehet beszélni. Hág kell jegyezni, hogy a Levéltár és dolgozói a mai naoi • sün találták meg helyüket tudományos életünk rendjében os sz. rv ez etében,. Á Levéltár nem kapcsolódik szervesen : többi társadó1omtudományi intézet munkájához, ennek követkéztódun a munkatársak -általában nem érzik magukat jól a területen, a fi őrtokosebb e1emeI: más intézetek /Tőrtónottudományi Inté- Zuu, stb./ f e.Lu • orientálódnak, sőt idővel jórészt el is h.agy­­h'uc..a ferülctot, jjz tormoszotosen akadályozza a kádorhelyzet remoezes 01, Á gártszorvezet tagjainak megoszlása a terület szervezeti egysegei között nem szerencsés. Az Országos Lev ’Itár 17 párt­tá jóból 7 a Népi Demokratikus Osztályon, 5 padi az 7. ’ész­­oalyqn dolgozik; a fennmaradó • 5 párttagból - non "számítva .-ucsi delegátust - három a II. és egy a IV. oszt-'Iyom s0l - I zna. Nincs egyetlen párttag som az Intézet legfelső vozetosé­az I, es a III, osztályon, a titkárságon, a ■ ;asáasági hívamlban, a kutatótermi szolgálatban és a könyvtári szel ;á­­latban. Ez önmagában fényt vet arra a kérdésre, h<- a pxrt­­n tagság beosztása hogyan alakul. A Levéltári Igazgatós ág he­lyei.-cos vezetője, a Népi Demokratikus Osztály vezetőju és he­lyettese, a_II. osztály helyettes vezetője, val mint a dos­­tauraionüh0ly egyik vezetője párttag. Beosztás szerint o:y­­" nyiou-n van képviselve a pártszervezet, illetve a .párttá sá a vezetésben. miihez járul az a tény, hogy az osztályvezetők nem mondják .el nyíltan észrevételeikét és non tolmácsolják iiivon a dél sók észrevételéit az Intézet felsőbb vezetése-felé, emor kövot­­..eztebou feszült, ősz int ét Ion. légkör alakult ki a lel - ,3 ók és a iíulonbözo szintű vezetők között. az Intézet tudományos munkatársainak minősítése 1963-ból va­ló, e„avult, felújítás :ra ugyan kísérlet történt, de -e kérdés roimezese napjaink egyik lényeges feladata. Jx levéltáros utánpótlás jelenleg nincs no nyugtatóan rendes— Tfifi ecetemről nem a levéltári terület' igényeinek megfele­lő orG.uüocusü, leikosz ült s e gü, politikai és társadalmi ősz — / I m-o ; I ____________ fi-________________________J ; f ......... uiiiiLi-iiuiij A'* vé —i■ imiii ír i r í i

Next

/
Thumbnails
Contents